Őszinte szívvel, szabadsággal, teljes odaadással – Beöltözés, avatás és admisszió Győrben

Őszinte szívvel, szabadsággal, teljes odaadással – Beöltözés, avatás és admisszió Győrben

November 19-én ünnepre hívott a Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet közössége. A növendékek a papságra való készületükben egy-egy lépést megtéve megerősítették elkötelezettségüket Isten népe szolgálatára, és a jelölteket bemutatták a hívek közösségének a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban ünnepelt szentmisén.

Beöltözés, lektor- és akolitusavatás, admisszió – felvétel és bemutatás – a papságra való készület állomásai, lépések azon az úton, amellyel az Egyház kíséri a növendékeket, hogy egyre inkább alkalmassá váljanak Isten és az emberek szolgálatára. A szemináriumi tanulmányok évei egy-egy mérföldkövet jelentenek, így nyernek a jelöltek fokozatosan beavatást azokba a tisztségekbe és szent szolgálatokba, amelyeket majd a papság során gyakorolniuk kell. Ezek az állomások kívánják elmélyíteni lelkükben a Krisztus iránti mind szorosabb elköteleződést.

A Győri Egyházmegyében együtt ünneplik az elköteleződés ezen lépcsőfokait a székesegyházat zsúfolásig megtöltő hívek jelenlétében. A Győri és a Szombathelyi Egyházmegye papjai, a szeminárium elöljárói és tanárai, családtagok, rokonok, barátok, a kibocsátó egyházközségek papjai vettek részt szeretteik életének e jeles alkalmán.

A szentmise szónoka és főcelebránsa Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke volt, koncelebrált Reisner Ferenc, a Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet rektora, Császár István, a Szombathelyi Egyházmegye általános püspöki helynöke.

Hosszú a bevonuló menet. Kitűnnek a hófehér inget és fekete öltönyt viselők, ők a beöltözés előtt álló másodéves jelöltek. A főpásztort a diakónusok kísérik. Idén heten állnak papszentelés előtt.

„A ti ünnepetek és az egész egyházmegye, az egész Egyház ünnepe a mai nap, amikor értetek, növendékekért imádkozunk, és arra kérjük Istent, küldjön új jelölteket” – köszöntötte Veres András az egybegyűlteket. Megáldotta a vizet, majd végigjárva a templomot, meghintette a híveket.

Az evangélium elhangzását követően Reisner Ferenc rektor név szerint szólította sorban a lektori, az akolitusi szolgálatra jelentkezőket, majd a befogadásukat kérő növendékeket és végül a beöltözésre várókat, bemutatva őket a hívek közösségének.

Veres András szentbeszédében az ember nevelődésének, növekedésének útját állította a középpontba. Ennek mérföldkövei azok a szabad döntések, amelyek az ember elköteleződését jelzik. Isten hívása felébreszti a vágyat az ember lelkében, ebből születik az elhatározás Isten követésére. Az első lépés a szemináriumba való beköltözés. Ilyenkor a vágy hajtja az embert, de nem szabad sürgetni az előrehaladást, fontosak a fokozatok. Nem pusztán a tanulmányokban tett előrelépéseket kell kivárni, lelki növekedésre van szükség, hogy a vágy hozta elhatározást személyes istenkapcsolat kiépítése kövesse. E nélkül nem lehet vállalkozni a papi szolgálatra – figyelmeztetett a főpásztor. Segítséget nyújtanak mindazok, akik a növendék mellett állnak, az elöljárók, vezetők kapaszkodókat nyújtanak. Arra figyelmeztetnek, nem hihetjük, hogy magunkban elegek vagyunk, vannak elvárások Egyházunk részéről, amelyeknek meg kell felelnünk.

Továbbá minden segítség mellett, minden lépcsőfoknál szükség van a jelölt személyes döntésére, hogy a kezdeti hevület után teljes elköteleződéssel és odaadással tudja szolgálni Krisztust a lelkek javára. „Folytassátok az imádságos életet, építsétek személyes kapcsolatotokat Isten felé, hogy őszinte szívvel, szabadsággal és teljes odaadással és elköteleződéssel fogadjátok majd a szentelést.

Hírdetés

A szentbeszédet az avatás szertartása követte. Sorban léptek Veres András elé a jelöltek.

„Vedd a könyvek könyvét, a Szentírást, hirdesd hűségesen Isten igéjét, hogy egyre jobban életté váljon az emberi szavekben” – e szavak kíséretében fogadták a szeminárium harmadévesei – Fábián András (Szombathelyi Egyházmegye) és Kordoss Richárd (Győri Egyházmegye) – lektorrá avatásukat.

„Az Eucharisztia csúcspont és forrás. Segítsétek a papság oltár körüli szolgálatát” – szólt a főpásztor az akolitus jelöltekhez, a negyedéves Bősze Gáborhoz (Győri Egyházmegye), Brunczvik Mátyáshoz (Kaposvári Egyházmegye), Grafl Ákoshoz (Győri Egyházmegye), Kovács Gáborhoz (Győri Egyházmegye) és Ollé Tamáshoz (Nagyszombati Főegyházmegye /SK/). A jelöltek térdre ereszkedve, kezüket az Eucharisztia ünneplésére előkészített kenyeret tartó pixisre téve fogadták az avatást.

Az ötödévesek az Egyház nyilvánossága előtt kifejezték elhatározásukat a teljes elköteleződésre. Ézsöl Krisztián és Horváth Csaba a Győri Egyházmegyébe, Járfás Ádám és Rákos József a Szombathelyi Egyházmegyébe, Pohnert Dávid a Kaposvári Egyházmegyébe nyert admissziót, s jelöltté váltak a diakónussá szentelésre.

Végül a beöltözés szertartása következett. Egyenként léptek a jelöltek a főpásztor elé. „Vesd le magadról a régi embert” – felszólítás közben levetették zakójukat és nyakkendőjüket. „Öltöztessen új emberré” szavak elhangzása közben egy felsőbb éves növendék, az ún. beöltözési keresztapa segítségével a jelölt magára öltötte a reverendát és a kollárét.

A másodéves Marton Balázs (Szombathelyi Egyházmegye), Mikó Gábor László (Kaposvári Egyházmegye), Szantner Tamás (Kaposvári Egyházmegye) és Urbán Alex (Nyitrai Egyházmegye /SK/) ígéretet tettek a reverenda hűséges viselésére.

A szentmise befejezését követően Veres András arra kérte a sokaságot, hogy fogadják együtt a székesegyház előtti téren a hét új harang első megszólalását. Családtagok örömteli egymásra találása, baráti köszöntések közepette zendült fel először egy, majd kettő, végül mind a hét harang.

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »