Összmagyar Petőfi-rajzpályázat: „Hol a szabadság, ott van a haza“

Összmagyar Petőfi-rajzpályázat: „Hol a szabadság, ott van a haza“

A Kecskeméti Katona József Múzeum és az Alapítvány a ’48-as hősökért a jeles ünnepünk, március 15. alkalmából, az 5-18 éves korosztály számára idén 12. alkalommal hirdette meg az egyre népszerűbb rajzpályázatát. Az érdeklődők műveit március 5-ig fogadják a Petőfi Sándor „Hol a szabadság, ott van a haza“ témakörben.

A tavalyi pályázatuk témája Gábor Áronhoz, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc hősiesen helytállt tüzértisztjéhez és ágyúöntőjéhez kötődött, s arra hozzávetőleg 400 felvidéki gyermek és fiatal küldte be a szebbnél szebb alkotásait.

„A tavalyi rajzpályázatunkra az átmeneti távoktatás ellenére közel 1,5 ezer rajz érkezett, s mintegy 400-an pályáztak a Felvidékről, ami onnan az eddigi legnagyobb létszám. Ráadásul 100 díj is e külhoni magyar tájra került, többen dobogós helyezést értek el. Ott az önök portálján kívül sok további segítőm is akadt, akiknek köszönhetően helyben összegyűjtötték a műveket, s azokat nem kellett egyenként postára adniuk a pályázóknak. Mindezért ezúton is köszönetet mondok!” – nyilatkozta a Ma7-nek az észak-komáromi származású Tárnok Tünde, a magyarországi Alapítvány a ’48-as hősökért kuratóriumi elnöke.

Hozzáfűzte: amikor már a járványügyi helyzet lehetővé tette, akkor Kecskemét jellegzetes szecessziós épületében, a Cifrapalotában először volt megtekinthető az egyetlen Gábor Áronhoz köthető korabeli ágyú, amelyet a Székely Nemzeti Múzeum kölcsönzött a Kecskeméti Katona József Múzeumnak. A becses kiállítási tárgyat pedig jól kiegészítették a teremben három hónapon át szemrevételezhető szép rajzok.

„Mivel Magyarország Kormánya az ideit Petőfi-emlékévvé nyilvánította, az újabb, immár 12. rajzpályázatunkkal is az emlékév eseménysorozatához kapcsolódtunk. Annak címeként is egy Petőfi-versidézetet választottunk: „Hol a szabadság, ott van a haza“. Az egyik legnépszerűbb magyar költőnk rövid, de tartalmas élete magába sűríti mindazt, amit a reformkor, illetve a magyar kultúra kibontakozása és érvényesülése jelentett. A nemzettudat erősítését is szolgáló versei pedig az óvodásoktól kezdve, a fiatalok át az idősebbekig sokak lelkét megérintik“ – fejtette ki a főszervező.

Azt is megjegyezte: 7 korcsoportban hirdették meg a pályázatot, vagyis külön-külön kategóriába tartoznak az óvodások, továbbá az 1-2., 3-4., 5-6., 7-8. osztályosok, valamint a középiskolások.

Hírdetés

Az előző években bevált háromtagú zsűriben rajta kívül a Cifrapalota igazgatója, Szabóné Bognár Anikó és Obbágy Tiborné óvodapedagógus-intézményvezető foglal helyet. A pályázók által alkalmazott technika idén is szabadon választható. A munkák beérkezési határideje 2022. március 5., az eredményhirdetésre pedig március 15-én kerül sor.

A felvidéki pályázók figyelmét felhívta arra a lehetőségre, hogy a rajzaikat idén is eljuttathatják a felvidéki segítőikhez, akiktől utána majd ő veszi át a rajzcsomagokat. Ez ügyben Tárnok Tildát, a dunaradványi magyar alapiskola nyugalmazott igazgatóját a 421/918 405 507-es telefonszámon lehet keresni. Továbbá Lázok Attila, a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának titkára is felajánlotta a segítségét: a járásukban reklámozza a pályázatunkat.

Március 7-én ül össze a zsűri, s a jeles ünnepnapon, március 15-én lesz az eredményhirdetéssel egybekötött díjátadó ünnepség a Cifrapalotában, ahol a kiállított munkákat idén csak egy hónapon át lehet megnézni, ugyanis az épület felújítását tervezik. Sosem limitáljuk, hogy kategóriánként hány pályázót jutalmazhatunk. Akár több 1-3. helyezettünk is lehet, másoknak pedig mindig különdíjakat adunk. Sőt, a legtöbb pályaművet beküldő intézmény is különdíjban részesül! A lényeg az, hogy valamennyi ötletes, szép pályamunka készítőjét megjutalmazzuk. A díjazottak, akiket levélben is értesítünk, majd oklevelet, könyveket és ajándékutalványokat kapnak. Bízom abban, hogy ez alkalommal a felvidéki díjazottak is eljöhetnek az ünnepségre, ahogy azt a Covid-pandémia előtt is minden évben tették. Bizonyára nagy élmény volt számukra az, hogy egy napot a hírös városban tölthettek…

– ecsetelte a további részleteket. Hozzátéve: az alapítványuk és az említett múzeum facebookos oldalán is közzéteszik a díjazott munkákat, az alkotóik névsorával együtt.

Leszögezte, hogy évközben is, de főleg az összmagyarság egyik legjelentősebb nemzeti ünnepe táján a gyerekek elé jó példaként kell állítani a nemzeti hőseinket.

„A mi Kárpát-medencei rajzpályázatunk is azt a célt szolgálja, hogy ki-ki a saját életkorának megfelelően foglalkozzon e témakörrel, gyarapítsa a vonatkozó ismeretet, ekképp is erősítve a saját nemzettudatát. Tavaly is nagyon sok rajzot kaptunk az elcsatolt magyar területekről: Vajdaságból, Erdélyből, Székelyföldről, s a legtöbbet a Felvidékről. Az utóbbiaknak azt üzenem, hogy sok alkotásuk eddig is kiemelkedett az összmagyar mezőnyből, s több kategóriában felvidéki győztest hirdethettünk. Engem nagyon boldoggá tesz az, hogy a földieim a megmérettetések során sikeresek tudnak lenni. A hasonló nívós, idei folytatásra sarkallom őket!” – hangoztatta végül.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »