Összeült az operatív törzs, ha kell azonnal beavatkoznak

Összeült az operatív törzs, ha kell azonnal beavatkoznak

Minden eszköz a rendelkezésre áll az államalapítás ünnepének biztonságos megrendezéséhez Budapesten – erősítette meg Kovács Zoltán államtitkár.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, hogy az operatív törzs kedden egész nap ülésezik. Valós idejű adatokkal dolgoznak majd, percre pontos információkkal. Bármilyen beavatkozásra lesz szükség, azt azonnal megteszik.

Kovács Zoltán kitért arra is, hogy az állami ünnepségsorozat hagyományosan a zászlófelvonással kezdődik a Kossuth téren, majd Benkő Tibor honvédelmi miniszter mond köszöntőt. Ezt követően Áder János köztársasági elnök mondja el ünnepi gondolatait.

Tisztavatás, Szent Jobb körmenet, tűzijáték

Hírdetés

Augusztus 20-án több mint 130 tisztjelöltet avatnak. A program folytatásaként a Magyar Honvédség 50 perces légi és vízi bemutatót tart a Dunán, ahol olyan eszközöket is lehet majd látni, amelyek a haderőreform irányáról tesznek tanúbizonyságot. Az ünnepi szentmise és Szent Jobb körmenet ezúttal is szerves részét képezi az állami megemlékezésnek – mondta Kovács Zoltán. Hozzátette, hogy

a tűzijáték este kilenc órakor kezdődik és mintegy fél óra hosszú lesz.

Jelenlegi ismereteink szerint a tűzijáték megtartását semmi nem veszélyezteti.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az augusztus 20-val kapcsolatos programok már másfél napja zajlanak a fővárosban, eddig több tízezer ember vett részt rajtuk, ide értve a Magyar Ízek Utcája elnevezésű rendezvényt a budai Várban.

Az ünnepségek miatt több forgalomkorlátozás van, illetve lesz érvényben Budapesten, erről ITT olvashat bővebben, míg a négynapos ünnepl kacsolatos összes hírünket megtalálja ITT.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »