Összeszámolták Magyarország nyugdíjmilliomosait – itt a lista

Összeszámolták Magyarország nyugdíjmilliomosait – itt a lista

Magyarországon 35 ezren fél millió forintnál is több nyugdíjat kapnak havonta. Az ellátottak csaknem ötödének nyugdíja pedig nem érte el a 120 ezer forintot.

2023. január elsején az öregségi nyugdíj átlagos összege Budapesten volt a legmagasabb, 248 415 forint. Ez az országos átlagot 40 ezer forinttal, a legalacsonyabb megyei értéket, Bács-Kiskun megye átlagát pedig 63 ezer forinttal haladta meg – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal elemzéséből.

A napi.hu számításai szerint körülbelül 266 ezerre tehető azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiknek havonta 300 ezer forintnál is többet utal a Magyar Államkincstár. A többség pedig jellemzően 140-180 ezer forint közötti összegből gazdálkodik havonta. Az öregségi nyugdíj átlagos összege 208 168 forint volt, de a férfiak ellátása – összefüggésben a jellemzően hosszabb szolgálati idővel és a magasabb keresettel – több mint 32 ezer forinttal meghaladta a nőkét.

A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők (árvaellátás, özvegyi nyugdíj, megváltozott munkaképességű vagy egyéb járandóság esetén) 2023 januárjában, a nyugdíjemelést követően átlagosan 190 606 forintot kaptak teljes ellátásként, ez 27,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

2023 januárjában Magyarország lakosságának negyede, 2 millió 400 ezer ember kapott nyugdíjat vagy egyéb, nyugdíjszerű ellátást. A többségük, 62 százalékuk nő volt.

Ennyien kaptak extra magas nyugdíjat 2023. januárjában:

  • 500 ezer forintnál több nyugdíja van 23 ezer férfinak és 12 ezer nőnek;
  • 400-450 ezer forint nyugdíja van 15 ezer férfinak és 9 ezer nőnek;
  • 350-400 ezer forint nyugdíja van 39 ezer férfinak és 36 ezer nőnek;
  • 300-350 ezer forint nyugdíja van 63 ezer férfinak és 69 ezer nőnek;
  • 280-300 ezer forint nyugdíja van 35 ezer férfinak és 42 ezer nőnek.

Hírdetés

Alacsony nyugdíjból kell megélnie:

  • 40 ezer forint alatti nyugdíja van 11 ezer férfinak és 12 ezer nőnek;
  • 80-100 ezer forint nyugdíja van 34 ezer férfinak és 66 ezer nőnek;
  • 100-120 ezer forint nyugdíja van 55 ezer férfi és 113 nőnek.

A többség ennyi nyugdíjból gazdálkodik:

  • 140-160 ezer forint nyugdíja van 77 ezer férfinak és 177 ezer nőnek;
  • 160-180 ezer forint nyugdíja van 73 ezer férfinak és 178 ezer nőnek;
  • 180-200 ezer forint nyugdíja van 68 ezer férfinak és 135 ezer nőnek.

A külföldön élő magyarok közül 48 ezer főnek jár nyugellátás, főleg öregségi nyugdíj. Az utalások több mint harmada 16,5 ezer főnek Németországba ment, 13 százaléka 6201 nyugdíjasnak Ukrajnába, 9 százaléka 4399 főnek pedig Ausztriába.

Nyitókép: kasto80/Getty Images

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »