Hollai Feri bácsi korábban a SZEMbeszédben osztotta meg a második világháborús fogságban átélt szörnyű emlékeit. Annak ellenére, hogy Budapest ostroma idején ő már német földön kapott „kiképzést”, mégis vannak személyes emlékei a 70 évvel ezelőtt történtekről. Furcsa módon ez az epizód az 1980-as évek közepén játszódik, mikor a Balatonról felkísért néhány keletnémet turistát, hogy körbevezesse őket a fővárosban.
A balatoni retróhangulatból indul a történet, mikor a 92 esztendős Feri bácsit kérdezem Budapest ostromáról. Az 1980-as években ugyanis szinte minden évben a XIV. kerületi üdülőjében nyaraltatott NDK-s turistákat a magyar tengernél. A keletnémetek körében is közkedvelt tó partján csak úgy pezsgett az élet. A több nyelven beszélő Feri bácsi könnyen barátkozott, így ismerte meg a Radeberg városából származó „Pepit” és családját is, akiket végül nagy szeretettel invitált meg lakhelyére, Budapestre. A keletnémet családfőről csupán annyit tudott, hogy munkásőr volt.
Budapest látványa feltépte a régi sebet
A fővárosi túrát a budai Várban fejezték be, s mikor a Halászbástyához értek, Feri bácsi elmondása szerint hirtelen minden megváltozott. A bástyán állva a német munkásőr teljesen magába zuhant, és elkezdődött a régi történet.
„Mellettem állt a munkásőr tiszt és sírt, hát rákérdeztem, miért zokogsz? Lemutatott a bástya alá, és elmesélte, hogy 1945 elején ő innen lőtte a szovjeteket. A budapesti pokol szemtanúja volt, mi több, németként részt vett a harcokban” – kezdi Hollai.
Feri bácsi kérdésére ezután a német turista megerősítette: valóban SS-alakulatban szolgált. Ahogy Pepi tovább mesélte történetét, kiderült, hogy apja német kommunista volt, akit még a 30-as években Hitlerék internáltak. A családi neveltetés ellenére a radebergi fiú mégis az SS soraiban harcolta végig a második világháborút. Egy olaszországi bevetés során szerzett sérüléséből felépülve került a Budapestet védő SS-alakulatokhoz. Miközben Pepi apja a munkatárborban csak reménykedhetett, hogy változik majd a világrend, addig fia SS-tisztként bízott a végső győzelemben. A totális háború azonban új szolgálati helyét, Budapestet is felemésztette. Hónapokon át folyt a harc, az egyre elkeseredettebb harc. Feri bácsi gyorsan hozzáteszi, Pepi nem csatlakozott a gyűrűből kitörők közé. A német katona attól tartott, hogy „nem lesz jó vége” egy ilyen akciónak – félelme hamar be is igazolódott.
A radebergi fiú egy másik menekülési útvonalat tervelt ki magának: ellopott egy személyautót, majd „áttört a szovjetek vonalán”. Rózsadomb és Pesthidegkút érintésével Esztergom felé vette az irányt. Ahogy Hollai Ferenc fogalmaz, „Pepi mindenféleképp élve akart kikerülni a katlanból”. Vakmerősége sikerrel járt. Míg a gyűrűből kitört társait kivégezték, addig ő Esztergom érintésével eljutott a Garam vonaláig. Pepi a menekülés közben kiégette az SS tetoválását. Maga mögött hagyott egy béklyót, s bízott benne, hogy túlélheti a háborút.
„Hatalmas páncélos csata folyt ekkor a Garam mentén, ő ott harcolt és megsebesült, így került Pilsenbe. Pepi sorsa is jól példázza, hogy a nagy hadmozdulatok mögött mennyi emberi tragédia rejlik” – magyarázza Hollai Ferenc.
Hatalmak értékítélete
A radebergi katonatisztnek valóban szerencséje volt. Mikor Pepi amerikai fogságba esett, a szövetségeseknek „azt hazudta, hogy a Wehrmacht tagja volt, így megúszta a megtorlást, ráadásul sofőrként még dolgozhatott is az amerikaiaknak”. A történet főszereplője tehát túlélte a háborút, s mikor hazatért, a Dachaut megjárt apja a következőkkel fogadta: „Fiam, Radebergben én vagyok az isten!” Feri bácsi elmondása szerint ezután az egykori katona egy gyárba kapott felelős beosztást és munkásőr lett.
„Olyan munkásőrök voltak, hogy semmilyen munkásőrök voltak” – magyarázza a szintén fogolytáborokat megjárt 92 esztendős Hollai Ferenc, aki úgy véli, a német tiszt apja kommunista nevelése ellenére vállalta saját elveit. „Ha valaki önként vállalva lövöldözte le az oroszokat, akkor ő azzal elkötelezettséget vállalt, még akkor is, ha Hitlerről és a nácizmusról is megvolt a véleménye” – mondja.
Hollai Ferenc szerint sokkal árnyaltabban kell ítélkezni annál, hogy feketét vagy fehéret mondjunk. Hozzáteszi, hatalmak mozgatták a gépezetet, a fájdalmakat azonban jórészt az egyén szenvedte el. Az igazságtalan rendszert ő maga is saját bőrén ízlelte meg már a nyugati fronton, mikor az amerikaiból francia fogolytáborba került. Emlékeit másfél évvel ezelőtt osztotta meg a SZEMbeszédben.
„Piszkos gazemberek voltak a franciák, nem adták vissza azt a gesztust, amit a magyarok korábban megtettek a német hadifogolytáborokból hazánkba szökött franciák érdekében. Balatonbogláron a templomban is méltón őrzik a francia menekültek emlékét. Hiába követelte Hitler, Horthyék nem adták ki őket, mivel nem hadifogolyként tekintettek rájuk… Gyakran eszembe jut a hadifogságom… Egy kis labda voltunk a nagy népek markában. Azt a szerencsétlen nyomorult Trianont is a nyakunkba verték! Az egy disznóság volt. Állandóan rajtunk csattan az ostor, viszont akik elmondják az igazságot, azokat csak tisztelni lehet” – véli Hollai Ferenc.
Így vált a szemében Pepi is emberré, hiszen az újjáépült Budapest látványa után már a keletnémet munkásőr sem takargatta tovább múltját. A meghívást is viszonozta a radebergi fiú, így Feri bácsi is megismerhette az egykori katona családját, szülőföldjét, s egy életre barátságot kötöttek.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
