Összeomlott a forint árfolyama

Összeomlott a forint árfolyama

Történelmi mélyponton a forint árfolyama, aminek köszönhetően még olcsóbb lehet a magyarországi nyaralás, és várhatóan felpörög a bevásárlóturizmus is. A magyar kormány a forintgyengülés mögött is összeesküvést sejt.

A magyar fizetőeszköz kedd este törte át az eddigi rekordnak számító, 2015 januárjában mért 327,62 forint/eurós szintet, tegnap pedig már csaknem 329 forintot is adtak egy euróért. A látványos árfolyamesés mellett a kormány sem ment el szó nélkül, az újságírók ugyanis felhívták a figyelmét arra, hogy Orbán Viktor kormányfő ellenzékiként már 274 forintos forint árfolyamnál miniszterelnök-cserét követelt, 2004-ben pedig egy ennél is gyengébb forintnál azt mondta, ellopják az emberek pénzét, és a gyengébb forint gyengébb államot jelent. „A 2008-as helyzetet nem lehet a mostanihoz hasonlítani, az ország egészen más helyzetben volt. Most viszont a magyar gazdaság állapota és teljesítménye nem ad okot a forint gyengülésére” – nyilatkozta Kovács Zoltán kormányszóvivő, újságírói kérdésre válaszolva pedig elmondta, „elképzelhető, hogy spekuláció” lehet a forint ellen. Az elemzők szerint Kovács Zoltán ennél rosszabb üzenetet nem küldhetett volna a piacnak, ehhez hasonlóra ugyanis csak a török elnök, Recep Tayyip Erdogan ragadtatta el magát a közelmúltban, aki a külföldi befektetőket hibáztatta a líra gyengülése miatt, és spekulációs támadásokról beszélt.

Hírdetés

A kormányszóvivőnek a portfolio.hu elemzői szerint igaza van abban, hogy a magyar gazdaság helyzete nem indokolja a forint esését, azonban a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelenleg szembemegy a nemzetközi trenddel. Az MNB kitart a laza monetáris politikája mellett, ugyanakkor a piac magasabb kamatokat várna el Magyarországon is, hiszen a világ nagy jegybankjai elindultak a szigorítás útján, és a régióban is kamatemelés van napirenden. Így a történelmi mélyponton levő magyar kamatszint már nem csábítja a befektetőket, mindez pedig gyengíti a forintot. Mindezt figyelembe véve, nem meglepő, hogy Kovács Zoltán üzenete nem nyugtatta meg a befektetőket, hiszen a kormány úgy tesz, mintha nem értené a gyengülés okát, miközben teljesen egyértelmű, hogy milyen tényezők okozzák a forint esését. Az amerikai nagybank, a JP Morgan szakemberei szerint a jegybank tétlensége miatt az idei harmadik negyedévben 335–340 környékére is gyengülhet a forint az euróval szemben. Az elkövetkező időszakban a határ menti régiókban így még jobban felpöröghet a bevásárlóturizmus, miközben a gyenge forintnak köszönhetően már az elmúlt években is nagyot ugrott a határ menti boltosok forgalma.

A Blokkk.com szakportál szerint a külföldiek közül a Szlovákiából érkezők költik a legtöbbet élelmiszer és különféle iparcikkek vásárlására, 2017-ben több mint 70 milliárd forintot. Az osztrák vásárlók nem sokkal maradtak el ettől, a boltos költésük értéke megközelítette a 70 milliárd forintot. (mi, MTI, hvg.hu)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »