Összeomlás

Összeomlás

Városháza-gate: az érintetteket naponta cáfolja Anonymus, így már inkább hallgatnak. Amikor naponta omlik össze a fővárosi kommunikációs stratégia…

Kép: magyarnemzet.hu

Miközben egyre szaporodnak a kérdőjelek a Városháza tervezett eladásáról, és a fővárosi ingatlanok fű alatti értékesítéséről szóló hangfelvételek nyomán, addig Karácsony Gergelyék érdemi válaszok helyett csak olyan alibimagyarázatokat adnak, amelyeket folyamatosan, napról napra cáfolnak meg a sajtóban megjelenő leleplező anyagok. Az Anonymus által közzétett legutóbbi hangfelvételen például Bajnai Gordon egykori MSZP-s kormányfő is arról beszélt, hogy a főváros vezetősége rendszeres kapcsolatban áll az úgynevezett jutalékos rendszerben működtetett ingatlanmutyi szereplőivel.

A Városháza-gate kapcsán a főváros baloldali vezetősége ez idáig egyetlen lényegi kérdést sem tisztázott. A botrányos ügyben eddig adott válaszaikat, és magyarázataikat az Anonymus által közzétett felvételek egyértelműen cáfolják. Ezeken a hangfelvételeken mások mellett Gansperger Gyula, egykori Wallis-vezér, Bajnai Gordon régi társa beszél arról az úgynevezett jutalékos rendszerről, amelyen keresztül értékesítik a fővárosi ingatlanokat.

Az egyik felvételen megszólal Bajnai is, aki a Városháza épületegyüttesének tervezett hasznosításában játszott közvetítői szerepéről beszél.

Az egykori miniszterelnök által is ismertetett tervek egyebek mellett szálloda, valamint irodaépületek kialakításáról szólnak, s a Városháza eladásának a szándékra – nem pedig a bérbe adásra – utal az is, hogy Bajnai elmondása alapján éppen azért van szükség külföldi befektetőre, mert a magyar piaci szereplők nem rendelkeznek megfelelő „képességgel”, vagyis anyagi eszközökkel. Egy másik felvételen a Városháza eladási terveiről beszélt Barts Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. elnök-vezérigazgatója is.

Bajnai és Karácsony hallgat

Sem a volt kormányfő, sem a főpolgármester nem válaszol a Városháza-gate ügyében feltett kérdésekre.

Amikor november 4-én az Index először írt arról, hogy a főváros a Városháza eladását tervezi, Karácsony Gergely mindent tagadott.

A főpolgármester a botrány kirobbanása napján közzétett Facebook-bejegyzésében a sajtót bírálva álhírnek nevezte a Városháza értékesítési terveiről szóló híreket.

Azt állította, nem is tudnak róla, hogy az Index cikkében milyen üzleti köröket említenek, akik már megtették az első lépéseket az értékesítés irányába.

„Szerintem nincsen ilyen ügy”

Bár november 5-én az Index bemutatott egy megbízási szerződést is, amelyet a Northern Rock Kft. kötött a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft.-vel a Városháza értékesítésére.

Karácsony sajtpapírnak titulálta a kontraktust a Facebook-oldalán.

Az ATV műsorában pedig a főpolgármester azt hangoztatta, hogy szerinte nincsen ilyen ügy. „Az Index előhozott egy szerződést, amit nem mi kötöttünk. Nem tudjuk, hogy kik (és mikor kötötték), és az egészhez semmi közünk” – fogalmazott.

Később kiderült, hogy mégis volt a Városháza eladására vonatkozó opció egy tavaly novemberben készült döntés-előkészítő tanulmányban, amelyet végül a városvezetőség hozott nyilvánosságra.

Ezt azonban csak azután tették meg Karácsonyék, hogy Anonymus november 9-én közzétett hangfelvételén a már említett Barts Balázs félreérthetetlenül arról beszélt, hogy eladnák a Városházát.

S hogy az elképzelés már a kabinetet is megjárta.

Vagyis Karácsony Gergelynek is ismernie kell azt.

– A Városháza épülete, és az előtte lévő telek teljes egészében, ami a projektben van. Ez a 4,7 hektár, amiből 3,9 hektárt eladnánk, […] az egy alku lehet az adásvételnél, hogy a tűzoltóság telke megy az eladásba – fogalmazott a felvételen a vagyonkezelő vezérigazgatója.

Barts azt is állította, hogy a Városháza parkot csak ideiglenesen, és pusztán azért hoznák létre, mert Karácsony megígérte annak megvalósítását a 2019-es kampányában.

Ám később „szétcsesznék”.

A felvétel megjelenését követően Karácsony továbbra is tagadta, hogy eladnák a Városházát.

Ahogyan azt is, hogy csak ideiglenesen, rövid távú politikai céljai érdekében építtetné meg a parkot. Mindazonáltal a főpolgármester egy jelentés elkészítését kérte Bartstól, majd egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a vagyonkezelő vezérigazgatója a városvezetőség felhatalmazása nélkül tárgyalt a Városháza eladásának opciójáról. Különös, hogy a főpolgármester Bartsot ezért mindössze írásbeli fegyelmiben részesítette, s a vagyonkezelő élén hagyta, azt hangoztatva, hogy töretlen iránta a bizalma.

Hírdetés

Láng Zsolt: Felszólítjuk Karácsony Gergelyt, hogy ne meneküljön tovább!

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője egy Facebook-videóban szólította meg a baloldali politikusokat a Városházával kapcsolatos, egyre súlyosabb ügyben.

Nem indul belső vizsgálat

Érdekesség, hogy a Karácsonyék által elfogadott jelentésben Barts Balázs azt állítja, hogy a befektetőkkel folytatott tárgyaláson nem vetette fel a tanulmánynak a Városháza eladására vonatkozó forgatókönyvét.

Ezt a hangfelvétel egyértelműen cáfolja.

Barts a főpolgármesternek írt jelentésében azt állította: a szóban forgó egyeztetésen arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a főváros vezetése a B/1 és a B/2 jelű fejlesztési verziókat támogatta. Vagyis azt, hogy a Városháza értékesítése nélkül építsenek fel egy, a mai kor elvárásainak megfelelő színvonalú irodát. A nyilvánosságra került felvételeken azonban a vagyonkezelő vezére lényegében arról beszél a befektetőknek, hogy a fővárosi politikusok a D jelű fejlesztési változat megvalósítására adták áldásukat.

Az pedig már a Városháza ingatlanának eladásáról szólt.

Még ennél is különösebb, hogy Karácsonyék azt állítják, hogy a tanulmány múlt novemberi elkészülte után azonnal elvetették a Városháza értékesítésének a lehetőségét.

Holott a vagyonkezelő vezérigazgatója idén májusban beszélt az értékesítési tervekről a befektetőknek.

Az is érthetetlen, hogy belső vizsgálatot egyáltalán nem rendelt el Karácsony, hiszen ebben pedig még a városvezetés is megosztott volt: Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes a Mediaworks Hírcentruma kérdésére azt mondta, úgy tudja, hogy indul belső vizsgálat a műemlékvédelem alatt álló épületegyüttes tervezett értékesítése ügyében.

A belső vizsgálat indítását sürgette egyébként Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere is.

Figyelemre méltó, hogy Berki Zsoltról, a Városháza eladására megbízási szerződést kötő, fentebb említett Northern Rock Kft. tulajdonosáról Karácsony egy november 10-i sajtótájékoztatón azt felelte, hogy csak annyit tud róla, amit a Google kereső kiadott, s nem állnak vele semmilyen kapcsolatban.

A főpolgármester egy néhány nappal később tartott sajtóeseményen már elismerte, hogy a vagyonkezelő többször is egyeztetett Berki Zsolttal.

Barts Balázs az igazoló jelentésében külön említést tett Berki Zsoltról is. Mint mondta, a férfi először 2017-ben jelentkezett befektetői kapcsolattartóként a BFVK-nál, egy Ráday utcában található két telek iránt érdeklődve. Az értékesítésre – nyilvános pályázat és anonim licit alapján – sor került, amely hárommilliárd forint bevételt eredményezett a fővárosi önkormányzat számára.

– Mindez innentől kezdődően kellő alapot biztosított arra, hogy komoly ingatlanpiaci befektetői kapcsolattartónak tekintsem – állította Barts Balázs.

Karácsony egy másik önellentmondásba is belefutott.

Hamisan állította, hogy Barts Balázs még Tarlós István hivatali ideje alatt tárgyalt Berkivel egy XXII. kerületi ingatlan értékesítéséről.

A főpolgármester állításait Tarlós István megcáfolta, amikor a Hír TV Napi aktuális című műsorában rámutatott, hogy a nagytétényi telek értékesítésére a pályázatot a jelenlegi fővárosi vezetés írta ki 2020 áprilisában, s az év júniusában történt végül a tranzakció.

A vevő a Grébics Ingatlan Zrt. volt, amelynek a tulajdonosa maga Gansperger Gyula, aki az egyik hangfelvételen részletesen elmondta, hogyan jutott a több mint 7000 négyzetméteres telek birtokába. Berki egy másik hangfelvételen is szóba került, ahol Gansperger a jutalékos rendszer működését magyarázta beszélgetőtársának. Itt a jutalékos rendszer „frontolója” egy Bécsi úti ingatlan neve kapcsán került szóba, s Gansperger sokat sejtetően megjegyezte, hogy az értékesítést követően Berki lecserélte az autóját.

Tagadják, hogy ismerik a „buliba bevett” Berkiéket

Ahogy egymás után kerültek nyilvánosságra a hangfelvételek, világosan kiderült, hogy a főváros vezetősége is tartotta a kapcsolatot, sőt együttműködött az Anonymus anyagain megszólaló szereplőkkel.

Ám a főpolgármester mégis ragaszkodott a több sebből is vérző védekezéséhez.

Így továbbra is azt állította a november 16-i, Városházán tartott sajtótájékoztatón, hogy „a városvezetés egyetlen egy tagja sem, soha nem találkozott semmilyen tárgyaláson Gansperger Gyulával, a Berki vezetéknevű és különböző keresztnevű emberekkel”. Pedig ekkorra már az a felvétel is megjelent a sajtóban, amelyen Gansperger arról beszél, hogy a jutalékos rendszer Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes kezében fut össze, s a baloldali kötődésű üzletember azt is elmondja, hogy Kiss feladata elrendezni, ha „a Tüttő bele akar túrni” a bizniszbe.

Gansperger még azt is elárulja beszélgetőtársának, hogy Kiss Ambrust – Tordai Csabával, Karácsony jogi főtanácsadójával együtt – Bajnai ajánlotta be Karácsonynak.

S hogy gyakorlatilag ők ketten vezetik a fővárosi önkormányzatot.

Az egykori Wallis-vezér azt is cáfolja, hogy a városvezetés ne ismerné a jutalékos „buliba” bevett Berki testvérpárt, Zsoltot és Józsefet. Ugyanis szavai szerint utóbbit Kiss Ambrus jól ismeri abból az időből, amikor Kiss Péter munkatársa volt, hiszen – mint mondta – Berki József volt a szocialisták néhai erős emberének „valami balkeze”.

Az már csak hab a tortán, hogy Karácsony a Fidesz gazdasági holdudvarához tartozó üzletembernek nevezte Ganspergert, aki „bevádolja” az egyik kollégáját. Ezzel szemben Gansperger Gyula az ezredfordulótól a baloldallal mozgott, Bajnait váltotta a Wallis élén, s az egyik felvételen a szocialista exkormányfő olyan régi harcostársaként említette őt, akivel a barátságnál is szorosabb szálak kötik össze. Anonymus egy másik felvételén pedig Ganspergerrel együtt láthatók, amint éppen egy autóból szállnak ki.

A tények és a lényeg

Míg tehát Karácsony továbbra is tagadja, hogy a Városházát értékesíteni szeretnék, az ezzel szembehelyezhető cáfolatok a következőképpen foglalhatók össze:

– A Berki Zsolt vezette Northern Rock Kft. a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft.-vel kötött megbízási szerződést az eladásra. Az ingatlanos cég értékesítette korábban az MSZP egykori székházát is.

– Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője konkrétan eladási terveket emlegetett az egyik felvételen, pontosan megnevezve a Városháza értékesíteni kívánt részének hektárban megadott területét. A vezérigazgató mások mellett Gansperger Gyula és Berki Zsolt társaságában befektetőkkel egyeztetett az értékes fővárosi ingatlanról, az egyeztetésről készült felvételt Anonymus juttatta el több szerkesztőséghez.

– Egy nyilvánosságra került hanganyagon Gansperger Gyula a Városháza tervezett eladásával összefüggésben ismertette azt a járulékos rendszert, amelyen keresztül már több fővárosi ingatlant is értékesítettek. Például egy több mint 7000 négyzetméteres nagytétényi telek az ő cégéhez került, egy Bécsi úti ingatlan dobra verése után pedig Berki Zsolt új autót vásárolhatott magának. Gansperger elmondása szerint Tordai Csaba „nem pénzezik”.

– Egy másik felvételen Bajnai Gordon részletekbe menően ecsetelte, hogy a városvezetésnek is tetsző tervek szerint egy kisebb irodaszárnyba költöztetnék az önkormányzatot, a fennmaradó részen pedig hotelt, lakásokat vagy irodaépületet hoznának létre. Külföldi befektetők bevonásának szükségességét emlegette, mivel a magyar vállalkozóknak nincs „megfelelő képességük”.

A volt kormányfő elmondta azt is, hogy van szándék a Városháza értékesítésére. 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »