Ősszel megnyithat az új csarnok Egyházkarcsán

Ősszel megnyithat az új csarnok Egyházkarcsán

Tegnap lerakták az új logisztikai központ alapkövét az egyházkarcsai ipari parkban, a szimbolikus gesztussal a nemzetközi kereskedelmi együttműködést is szorosabbra fűzte az önkormányzat és a beruházó. Richard Sulík gazdasági miniszter is méltatta a fejlesztést.

A több mint 50 ezer négyzetméter alapterületű új csarnok a legnagyobb az ipari parkban. Az év elején kezdődött el az építése, ősszel pedig már elindulhat a munka az Ingram vállalat által üzemeltetett központban. Carsten Bernstein a vállalat ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, hogy már toborozzák az alkalmazottakat, adminisztratív munkaerőt és raktárosokat is keresnek. Azt, hogy pontosan hány ember kap majd munkát az új központban, nem konkretizálta, annyit árult el, hogy háromjegyű lesz az új munkahelyek száma, ezt bizonyos időszakokban bővítik majd, és versenyképes bérezést ígért. Richard Sulík gazdasági miniszter is hangsúlyozta, példaértékű, hogy a régióba hozzák a munkát, ugyanis szerinte ez sokkal ésszerűbb, minthogy támogatást kapjon az, aki elköltözik a munkavállalás miatt.

Sulík

A miniszter Gódány László polgármester munkáját is értékelte, mondván, hogy a régiókban  ilyen emberek viszik előre a gazdaságot.

„Jó döntés volt, hogy a minisztérium támogatta az infrastrukturális fejlesztést. Ha segítségre van szükségük, minisztérium ajtaja nyitva van”

Hírdetés

– jelentette ki a miniszter.

Az önkormányzat által kialakított ipari park közműhálózatának kiépítését a gazdasági minisztérium támogatta. Részben ennek is köszönhető, hogy a nemzetközi beruházók itt telepednek le, de a beruházók további okot is kiemeltek: stratégiai elhelyezkedést, a gyors ügyintézést és a megbízható, szakképzett munkaerőt. A Go Assett ingatlanfejlesztő a Log Center R7 projektje keretében építette meg a domináns csarnokot, amelyben egy textilipari termékeket forgalmazó vállalat logisztikai központja és a hozzá tartozó adminisztratív helyiségek lesznek. Mellette hamarosan újabb csarnokok épülnek.

Karcsarnok

Markus Schmuecker, az Ingram Micro igazgatója azt mondta, hogy az alapkő letétele ugyan csak szimbolikus, hiszen a raktár már áll, de ezzel a nemzetközi együttműködést szilárd alapjait is lerakták Egyházkarcsán. „Az ipari park a nemzetközi üzlet és kereskedelem meghatározó központja lett. Bízunk benne, hogy még több nemzetközi befektetőt tudunk majd megszólítani” – mondta Michal Buban, a Log Center igazgatója.

Nemcsak az ipari lehetőségeket fejlesztik a 63-as elsőrendű főút melletti parkban, hanem a szolgáltatásokat is. Gódány László polgármester arról számolt be, hogy hamarosan elkezdődhet a többfunkciós bevásárlóközpont építése, saját kifőzdét is elindítanak, és a dunaszerdahelyi SAD közlekedési-vállalattal is egyezséget kötöttek a munkaerő szállításáról. A cél az, hogy a széles környéken élő munkavállalóknak ne kelljen órákat utazniuk a munkahelyükre a fővárosba, vagy a határon túlra, hanem helyben találjanak jól fizető állást.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »