Előbb Pozsonyban, majd Bukarestben is kiütötte e biztosítékot, hogy múlt kedden a magyar országgyűlés a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at, a trianoni békediktátum 100. évfordulóját.
A szlovák külügy már pénteken tiltakozott, a román kivárt kicsit, de szombaton rátromfolt a pozsonyiak nyilatkozatára. Mindkét állásfoglalásra jellemző, hogy megalapozatlannak és ellenségesnek minősíti a magyar kezdeményezést.
De mit is fogadott el a budapesti parlament?
Semmi egyebet, minthogy mindent megtesz a Kárpát-medencei magyarság megmaradásáért. Hogy olyan közép-európai együttműködést akarnak, amely a térség minden állama, nemzete és nemzeti közössége hasznára válik, és amely túllép a nemzeti kirekesztés, jogfosztás és korlátozás múltbéli örökségén. Leszögezik azt is, támogatják az állami szuverenitás elvét, de tiszteletben kell tartani a nemzeti közösségek önazonosság iránti jogos igényét.
Ez az, ami nem tetszik a szlovák és a román államnak, és elítélő nyilatkozataikban számos ínyencség található a történelemhamisításról, a revizionista álláspont elítéléséről, a háború borzalmairól, az EU-s értékekről és a stratégiai partnerségről, de a legnagyobb felháborodást Pozsonyban és Bukarestben is az elfogadott határozat indoklása váltotta ki, miszerint azért van szükség erre a lépésre, mert máig megoldatlanok „a békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák”. Pozsony kikéri magának, szerintük ez az állítás azt sugallja, hogy a magyar nemzeti kisebbségeket veszélyeztetik, diszkriminálják és jogaikat korlátozzák, Bukarest még erre is rátesz egy lapáttal, a jól ismert lózungokkal érvel, ismét megtudhatjuk, hogy a „modellértékű” Románia milyen mélyen elkötelezett a „nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek” jogainak tiszteletben tartása mellett, és azon van, hogy minden eszközzel óvja nyelvi, vallási, kulturális és etnikai identitásukat, erősítse az etnikumok közti párbeszédet.
Csakhogy bármennyire tiltakozik két külügyminisztérium, a rózsaszín kép csak az ő fejükben létezik, vagy még ott sem, folyamatos szajkózásával a világgal szeretnék elhitetni igazukat. Hisz mi, akik közvetlen „haszonélvezői” vagyunk áldatlan kisebbségpolitikájuknak, jól tudjuk, mindkét állam megtett mindent az elmúlt száz esztendőben, hogy felszámolja, elüldözze, beolvassza a területtel együtt hozzácsatolt, kisebbségbe szorult magyar közösségeket.
Harsány tiltakozásuk az, hogy egyáltalán fontosnak tartották az állásfoglalást, jelzi, száz esztendő után is rettegnek, hogy a nagyhatalmi játszmák jóvoltából őket ért szerencse forgandó, minimálisra csökkentenék minden visszarendeződés esélyét, és ez meglátásuk szerint csak úgy lehetséges, ha minimálisra csökkentik a területükön élő magyarok számát. Amíg vagyunk, jogokat követelünk, veszélyt jelentünk – ezt tapasztalhatjuk minden nap. Éppen ezért nagyon fontos a magyar országgyűlés múlt heti állásfoglalása. Az összetartozás, az egymásért felelősséget vállalás adhat erőt a megmaradáshoz e hatalmas ellenszélben is.
Farkas Réka / Háromszék
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
