2013-ban a fuvarozók számára Magyarországon is bevezették az elektronikus útdíjat. Az év végeztével, a rendszer fél éves működését követően vonjunk egy mérleget, mi mennyibe került, milyen hatékonysággal sikerült a beruházott javakat hasznosítani. Kezdjük talán azzal, hogy Magyarországon bő három hónap alatt fejlesztették ki a rendszert, amely negyven milliárd forintba, vagyis 133 millió euróba került. A rendszer hatékonyságát és mélységét tekintve: a fizetős szakaszok hossza, amelyet ki kell szolgálnia a rendszernek, 6513 km. Másképpen, Magyarország 93 ezer km2-nyi területét hálózzák be autópályák és fizetős alacsonyabb rendű közutak. Az útdíjszedés egy új szolgáltatás, a rendszer működtetése évente mintegy 20 milliárd forintba (67 millió €) kerül, miközben háromszáz új munkahely létesült a rendszernek köszönhetően. Az e-útdíj bevezetése 0,22 százaléknyi inflációnövekedést okozott, a vonatkozó áremelkedések után 0,5 százaléknyi növekedést. A rendszer bevételeit illetően csupán a két nyári hónapban a bevételek elérték a 27 milliárd forintot (90 millió €). Vagyis nagyjából másfél hónapnyi árbevétel magasságát érik el a rendszer működtetésének költségei. A bevételek 87 százaléka az autópályák és a közutak karbantartására és fejlesztésére fordítható.
Szlovákiában 2010-ben indult az elektronikus útdíjrendszer, miután a hosszúra nyúlt, botrányoktól sem mentes közbeszerzése a Sky Toll konzorcium számára végződött sikerrel. A konzorcium a négy jelentkező közül a legmagasabb, 860 millió eurós áron vállalta a rendszer bevezetését. Maga a rendszer kiépítése is elnyúlt, egy évet vett igénybe. Miközben Szlovákiában a fizetős szakaszok teljes hossza tavaly még nem szárnyalta túl az 1996 km-t. Ha tetszik, az ország területe 49 ezer km2, ezt hálózzák be az autópályák és a fizetős alacsonyabb rendű közutak. Mivel a rendszer PPP-konstrukcióban (a magántőke és a közszféra partnersége) épült fel, üzemeltetése jóval kevésbé hatékony. Vegyük szemügyre a fizetős szakaszok teljes hosszát, ill. a két ország területét. A magyarországi rendszer sokkal költséghatékonyabb, üzemeltetése évente a szlovákiai költségeknek csupán 20 százalékát teszi ki. Emiatt Szlovákiában a rendszer árbevételeinek jóval kisebb hányada fordítható az autópályák és a közutak karbantartására és fejlesztésére, mint Magyarországon.
Mit lehet mindehhez hozzátenni? Az eddig is ismert tények, feltételezések mellett talán azt, hogy Magyarországon a hazai fejlesztésű HU-GO nevű rendszert állították szolgálatba, amelynek egyszerűsége, hatékonysága és általános alkalmazhatósága az Európai Unióban, Brüsszelben is felkeltette a döntéshozók figyelmét. Ráadásul a rendszer nyílt, a fuvarozók bármilyen fedélzeti egységgel csatlakozhatnak hozzá. Nem kell speciális fedélzeti egységet vásárolniuk. Újra a magyar leleményesség, rátermettség kapott tehát elismerést Brüsszelben. Nem először és vélhetőleg nem utoljára. Az anyagi oldalát pedig hadd ne kommentáljam. Az adatok önmagukért beszélnek. A szlovákiai adófizető olvasók részéről a reakciók lehetnek a tárgyilagos kiábrándulástól egészen a nyomdafestéket nem tűrőkig. Nem csodálkozom ezen, a mohóságnak is megvan a racionális határa. Nem hiába állítottuk többen, több ízben: a gazdasági válság megoldása elképzelhetetlen az erkölcsi válság megoldása nélkül.
Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke
Forrás:mkp.sk
Tovább a cikkre »
