Összefogva a közös célért – Ételosztást tartottak Budapest-Rákosmentén a Katolikus Karitásszal

Összefogva a közös célért – Ételosztást tartottak Budapest-Rákosmentén a Katolikus Karitásszal

A „Tárjátok ki a szíveteket!” adventi segélyakciójának keretében a Katolikus Karitász meleg ételt osztott a nélkülözőknek Budapest-Rákosmentén december 22-én, pénteken a helyi önkormányzattal és a Rákosmenti Adományház Egyesülettel közös szervezésben.

A főváros XVII. kerületében hagyomány, hogy novembertől márciusig minden pénteken meleg ételt osztanak az itt élő rászorulóknak a Budapest Főváros XVII. Kerület Rákosmente Önkormányzata, a Rákosmenti Adományház Egyesület, valamint számos szervezet, illetve önkéntes támogatásával.

Immár több mint tíz éve a hagyomány része az is, hogy a karácsony előtti pénteken a Katolikus Karitász is csatlakozik az ételosztáshoz.

December 22-én az eseményen részt vett és segített az ételosztásban Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, Klaus Höhn, a szervezet németországi jószolgálati nagykövete, Horváth Tamás polgármester, Szabó Tiborné önkormányzati képviselő, valamint a kerületi plébániák karitászcsoportjainak és az adományház egyesület tagjai.

Összesen kétszázötven adag meleg ételt – rizseshúst, savanyúságot, illetve kenyeret – adtak át a regisztrált rászoruló családoknak, időseknek, egyedülállóknak és hajléktalan embereknek. Azoknak, akik nem tudtak elmenni az ételosztásra, külön eljuttatják az ételt.

Hírdetés

Emellett már a küszöbön álló ünnepre készülve a Rákosmenti Adományház Egyesület jóvoltából idén is kaphattak egy fenyőfát azok, akik ezt igényelték.

Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta, örömmel csatlakoznak évről-évre ehhez a helyi ételosztáshoz, hiszen fontos, hogy azok, akik egy célért dolgoznak, összefogjanak, hogy együtt segítsenek a rászorulóknak. „Ez egy felkarolandó hagyomány, ami mellé a Katolikus Karitász országos központja is odaáll” – fogalmazott Écsi Gábor.

Hozzátette, az, hogy országszerte egyre több adományt tudnak eljuttatni a rászorulóhoz, hogy egyre több emberre tudnak odafigyelni, a sok segítőnek köszönhető.

„Sokan részt vesznek ebben a munkában helyi szinten, és köszönjük nekik is, hogy ezekben a hetekben különösen sokat tevékenykedtek azért, hogy mindenkinek szebb legyen a karácsonya” – mondta Écsy Gábor.

Fotó: Lambert Attila

Szalontai Anikó/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »