Összefog az annektálás ellen a Hamász és a Fatah

Összefog az annektálás ellen a Hamász és a Fatah

A Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet összefog riválisával, a Ciszjordániában kormányzó Fatah párttal Izrael ciszjordániai annektálási terve ellen – jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja csütörtökön.

Összefogásukat közös sajtótájékoztatón jelentette be Rámalláhban Dzsibril Radzsúb, a Fatah főtitkára, és Száleh al-Arúri, a Hamász helyettes politikai vezetője, aki Bejrútból, az internet segítségével vett részt az eseményen.

Mindketten arra figyelmeztettek, hogy az annektálás megakadályozza a jövendő palesztin állam létrehozását Izrael mellett. Radzsúb egyenesen olyan lövedéknek nevezte a tervet, amely megöli a palesztin-izraeli viszály kétállami megoldását.

Dzsibril Radzsúb hangsúlyozta, hogy a két frakció nyugodt és kiegyensúlyozott megbeszélést folytatott, és jelentős lépést tett a palesztinok régóta várt egysége felé.

Al-Arúri szerint virtuális találkozójuk lehetőséget teremt egy új szakasz elindítására és egy új stratégia kidolgozására, és összehasonlította a jelenlegi politikai környezetet a második palesztin felkelés, vagyis intifáda kitörése előtti helyzettel.

Ajman Ode, az izraeli arab pártok közös listájának elnöke is csatlakozott a palesztin megbékélést támogató megbeszéléshez. Szerinte a frakciók kibékülése az annektálás elleni küzdelemhez, a megszállás megszüntetéséhez és az igazságos béke eléréséhez szükséges lépés.

Hírdetés

“A folyamatos megosztottság csak azokat szolgálja, akik folytatják a megszállást és az apartheid létrehozását. Aki a kétállami megoldást támogatja, az támogatja a megbékélést is” – hangsúlyozta az izraeli arab politikus.

Rámalláhban és Jerikóban szerdán – az izraeli kormány annektálásra kitűzött napján – diplomáciai és népi ellenállásra és tiltakozásokra szólították fel a palesztinokat.

A Fatah és a Hamász évek óta viszályban állnak egymással. A Hamász 2006-ben megnyerte a palesztin parlamenti választásokat, de miután sikerét nem tudta politikai hatalomra váltani, erőszakosan, puccsal uralma alá hajtotta 2007-ben a Gázai övezetet, elűzve onnan a Fatah politikusait.

Ez Ciszjordánia és a Gázai övezet, a két palesztin területi egység politikai kettéválásához vezetett, amelyet számos, egyiptomi közvetítéssel zajló békítő tárgyaláson sem tudtak eddig áthidalni.

MTI

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »