Összeesküvés-elméletek sorát hozta felszínre Jeffrey Epstein öngyilkossága

Összeesküvés-elméletek sorát hozta felszínre Jeffrey Epstein öngyilkossága

Az emberkereskedelem és kiskorúak megrontása vádjával előzetes letartóztatásban volt Jeffrey Epstein amerikai milliárdos öngyilkossága összeesküvés-elméletek sorát hozta felszínre az Egyesült Államokban.

Paul Krugman közgazdász, a The New York Times című lap publicistája még szombaton – nem sokkal Epstein öngyilkosságának híre után – azt írta Twitter-oldalán: „akkor is nagyon gyanús lenne nekem Epstein öngyilkossága, ha kiderülne, hogy tényleg öngyilkos lett. Tudják miért? Az Epstein-ügy már önmagában is mutatja, hogy paranoid fantáziavilágban élünk”.

Krugman bejegyzése volt az első, amely felvetette Amerikában, hogy gyanúsak lehetnek a milliárdos halálának körülményei. Azóta újságírók és politikusok egyaránt megfogalmazták kétségeiket, a közösségi médiát pedig elárasztották az öngyilkosság tényét kétségbe vonó bejegyzések és viták.

„Egy pasas, aki az információival tönkretehette volna gazdag és befolyásos emberek életét, meghal a börtönben. Kiszámíthatóan… az oroszok?” – írta Twitteren Joe Scarborough, az MSNBC televízió ismert szerkesztő-műsorvezetője. Claire McCaskill demokrata párti szenátor, szintén Twitteren fejtette ki véleményét. „Hogyan kötheti fel magát valaki, aki megfigyelés alatt áll. Ez lehetetlen. Hacsak nem…” – írta a missouri szenátor, nem fejezve be a mondatát.

Jeffrey Epstein már nem állt a korábbi öngyilkossági kísérlete miatti szigorú megfigyelés alatt.

A legnagyobb politikai vitát az keltette, hogy Donald Trump elnök – még szombaton – újra közölte Terrence K. Williams színész egyik Twitter-bejegyzését, amelyben a színész közzétette Epstein és a Clinton-házaspár fotóját, mellé pedig azt írta: „Jeffrey Epsteinnek információi voltak Bill Clintonról, és most halott. Már látom a Trump elleni megjegyzéseket, de tudjuk, hogy ki tette ezt!”.

Elemzők szerint Donald Trump a megjegyzés újraközlésével a saját Twitter-fiókján népszerűsítette ezt az összeesküvés-elméletet.

Hírdetés

A CNN vasárnap tetemre hívta az elnököt, azt állítva, hogy „zavaros” és „beteges” konspirációs elméleteket mozdít elő. Jake Rapper műsorvezető egyben emlékeztetett arra, hogy nem ez az első eset: Donald Trump évekkel ezelőtt sokáig hangoztatta azt az elméletet is, amely szerint Barack Obama korábbi elnök nem az Egyesült Államokban született, tehát nem is jogszerűen lett elnök.

Kellyanne Conway, az elnök tanácsadója vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában jelentékteleníteni igyekezett Trump bejegyzését. Mint fogalmazott: az elnök „csak azt akarja, hogy mindent kinyomozzanak”.

 An FBI probe has been launched into Jeffrey Epstein's death

Credit: AP: Associated Press

A 66 éves Jeffrey Epstein, akit a múlt hónapban tartóztattak le, a manhattani börtönben várta tárgyalását, mivel a bíró nem engedélyezte, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék. Szombatra virradóra találtak rá eszméletlenül a cellájában, kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni. A rendőrség hivatalos jelentése szerint öngyilkosságot követett el. William Barr igazságügyi miniszter szombaton közleményben szögezte le, hogy az ügy „komoly kérdéseket vet fel”, és elrendelte a vizsgálatot. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) már meg is kezdte a nyomozást.

<img alt="Donald Trump (damals 54) im Jahr 2000 mit seiner heutigen Frau Melanie (damals 30). Jeffrey Epstein (damals 47) soll die beiden einander vorgestellt haben" data-img-src="https://bilder.bild.de/fotos-skaliert/donald-trump-damals-54-im-jahr-2000-mit-seiner-heutigen-frau-melanie-damals-30-jeffrey-epstein–201206255-63894278/1,w=1280,c=0.bild.jpg" data-zoom-src="https://bilder.bild.de/fotos/donald-trump-damals-54-im-jahr-2000-mit-seiner-heutigen-frau-melanie-damals-30-jeffrey-epstein–201206255-63894278/Bild/1.bild.jpg" data-zoom-title="Donald Trump (damals 54) im Jahr 2000 mit seiner heutigen Frau Melanie (damals 30). Jeffrey Epstein (damals 47) soll die beiden einander vorgestellt haben

Foto: Getty Images

” src=”https://bilder.bild.de/fotos-skaliert/donald-trump-damals-54-im-jahr-2000-mit-seiner-heutigen-frau-melanie-damals-30-jeffrey-epstein–201206255-63894278/1,w=756,q=high,c=0.bild.jpg” style=”height: 536px; width: 720px;” />

2000-ben az akkor 54 éves Donald Trump, Frau Melanie (akkor 30) és Jeffrey Epstein (akkor 47) Foto: Getty Images

Geoffrey Berman államügyész bejelentette: az Epstein által elkövetett bűncselekményekben továbbra is folyik a vizsgálat.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »