Összeállt a Jobbik listája: hova tűntek a nagy nevek?

Összeállt a Jobbik listája: hova tűntek a nagy nevek?

Nyilvánosságra hozta jelöltjeinek listáját a Jobbik. A nemzeti párt mind a 106 egyéni választókerületben indít embert, az országos listán azonban vannak személyi változások. A neveket Vona Gábor miniszterelnök-jelölt szerdai sajtótájékoztatóján mutatták be.

A nemzeti párt szombati választmányi ülésén elsöprő többséggel támogatták a megalkotott országos listát – jelentette be Vona Gábor pártelnök, hozzátéve, hogy a kampánynyitó rendezvény február 15-én, szombaton lesz Miskolcon.

Hírdetés

Vona Gábor úgy vélekedett, a Jobbik a legerősebb ellenzéki pártként fog nekivágni az április 6-i választásoknak. Egyben megjegyezte: a jelenlegi ciklus végén azt látható, hogy a kétharmados ellenszélben az LMP ketté-, míg az MSZP háromfelé szakadt, viszont a Jobbik egységes és erős maradt. A pártelnök belátta, hogy voltak, akik távoztak soraikból, de ez szerinte nem befolyásolta a párt és a frakció szervezeti integritását – ellenben a többi ellenzéki párttal, amik szétestek – mondta.

„Egységes pártunk és programunk van” – jelentette ki Vona Gábor, közölve, hogy a Jobbik nem csupán a kormányt akarja leváltani, hanem az elmúlt huszonnégy év politikai berendezkedését is. Ugyanis – tette hozzá- az országnak nem csupán Orbán Viktor leváltása áll érdekében, hanem ugyanez elmondható Mesterházy Attiláról, Gyurcsány Ferencről, Bajnai Gordonról, vagy Fodor Gáborról és Kuncze Gáborról is.


Forrás:deres.tv
Tovább a cikkre »