Már sejtem előre, hogy milyen lesújtó pillantások közepette fog magyarázni. Mostanában legalább nem sóhajtozik és kommentál, mint régebb, hogy mit nem értek én, miért olyan ördöngös felfogni azt, ami magától értetődő. De abban, hogy egyre fegyelmezettebben leplezi – vagy legalábbis megpróbálja – a türelmetlenségét, nekem is munkám van. Ilyen alkalmakkor igen komoly hegyi beszédet adtam elő arról, hogy én is türelemmel fordítottam és tanultam vele valamikor az összes román verset, kérdeztem ki a szorzótáblát, és sorolhatnám még a sok egyebet, úgyhogy kuss legyen! Na, ez csak bevált, mert egy idő után, amikor kezdtem volna megint a szokásos szöveget, elejét vette azzal, hogy: tudom, tudom! Azért a lesújtó pillantás vagy szemforgatás megmaradt, úgyhogy ha nem vigyázok magamra, még sérülhetek lelkileg amiatt, hogy őskövületnek vagy pont ellenkezőleg, hároméves gyermeknek néznek. Pedig isten bizony, drága jó gyermek, komolyan is vesz, amikor kell, és máskor nem néz hülyének, becsszó. Csak nehezen fogja fel, hogy én, mi, ezek a kicsit régebbiek nem a telefonnal és minden mai technikás „bravúrral’’ jöttünk a világra, már egy kis túlzással élve. És bár nem érzem magam őskövületnek, mégis el kell fogadnom, hogy biza le vagyok maradva, valahol hátul kullogok. Tetszik vagy nem, ez van. Pedig büszkén jelentem, hogy már banki átutalásokat is meg tudok oldani, és számlát is tudok telefonról fizetni. Amiket régebb meg sem próbáltam. Na, csak azért! És hogy van még tanulnivalóm bőven? Hát van, csak bátorságot kell gyűjtenem, hogy a következményeket vállalva merjek kérdezni. És fel kell készítenem magam, hogy egy maroknyi kütyü és pár esetleges lesújtó pillantás miatt ne érjenek maradandó sérülések. Szerencsére elég hamar felfogtam, amit pont most kellett, a gyermek is elégedett velem, hurrá! Ma is tanultam valamit, remélem, meg is jegyzem… Azért az mégiscsak túlzás lenne, ha holnap újra rá kellene kérdeznem. Akkor már inkább a szomszédhoz fordulok, nehogy csorbuljon a szülői tekintély. Na, így vagyok én ezzel. Pedig igyekszem lépést tartani a világgal, komolyan. Erről ennyit, közben szól a zene, és mindjárt kiveszek a karácsonyfa alól egy új könyvet, aztán elfelejtem kis időre, hogy milyen bugyuta tudok lenni mint őskövület.
Borítókép: Pixabay
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
