Friss kutatás ősi DNS-minták elemzésével tárta fel Pápua Új-Guinea és a környező szigetek genetikai múltját. A vizsgálatok meglepő eredményeket hoztak, az évszázadokon át tartó genetikai elkülönülés, és a pápua népek figyelemre méltó tengeri utazásainak bízonyítékait.
A világ egyik legnagyobb szigete
Új-Guinea, Grönland után a világ második legnagyobb szigete. A tudósok szerint a sziget és külső szigetei kulcsszerepet játszottak a Csendes-óceán korai benépesítésében. Ennek ellenére eddig keveset tudtunk Új-Guinea genetikai múltjáról.
A Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatói 42 emberi csont- és fogmaradványából származó DNS-t vizsgáltak. Az egyének 2600 évvel ezelőtt éltek a mai Pápua Új-Guinea területén, valamint az északkeletre fekvő Bismarck-szigetvilágban.
„Ez rendkívül hosszú idő” – mondta Kathrin Nägele archeogenetikus a Live Science-nek. „Ráadásul trópusi éghajlaton a DNS megőrzése komoly kihívás.”
A Lapita-kultúra és a genetikai elkülönülés
Korábbi kutatások alapján a térséget több mint 50 ezer éve népesítették be. Mintegy 3300 éve új, délkelet-ázsiai eredetű, tengerjáró népcsoport érkezett a Bismarck-szigetekre. Ezt a csoportot a régészet Lapita-kultúraként ismeri, amely fejlett kerámiakultúrával és állattartással rendelkezett.
A friss eredmények alapján a lapita nép és a térség korábbi lakói több száz éven át genetikailag nem keveredtek. Csak egy egyed esetében találtak bizonyítékot keveredésre, mintegy 2100 évvel ezelőttről.
„Ez szokatlan az emberi találkozások történetében” – mondta Rebecca Kinaston antropológus, a BioArch South igazgatója.
Tengeri vándorok
A kutatás alátámasztja, hogy a pápua és lapita népek egymástól függetlenül érték el a Csendes-óceán távoli szigeteit, mint Szamoa, Tonga vagy Vanuatu. A keveredés csak ezeken a szigeteken történt meg, nem pedig a főszigeten.
„Ez arra utal, hogy a pápua népek önálló tengeri útvonalakat használtak” – mondta Nägele. „A vadászó-gyűjtögető társadalmak tengerjáró képességeit gyakran alábecsülik, pedig figyelemre méltó teljesítményekre voltak képesek.”
A kutatók két, 150 és 500 évvel ezelőtt létezett közösség genetikai állományát is vizsgálták Pápua Új-Guinea déli partvidékén. Bár földrajzilag közel éltek egymáshoz, mégis meglepően eltérő genetikai profillal rendelkeztek.
„Hat generációra kellett visszamennünk, hogy közös őst találjunk” – mondta Nägele. „Ez azt jelenti, hogy hosszú időn át semmilyen keveredés nem történt, annak ellenére, hogy nem volt közöttük természetes akadály.”
Klímaváltozás és kulturális szétválás
A genetikai elkülönülés egyik oka az lehetett, hogy 1200 és 500 évvel ezelőtt súlyos éghajlati változások történtek. Az El Niño jelenségek miatt gyakoribbá váltak a szárazságok. Az emberek elhagyták korábbi településeiket, és új helyekre költöztek, új kapcsolatrendszerekbe illeszkedtek be.
„Úgy tűnik, Nebira lelőhely inkább a tengerparti, míg az Eriamai helyszín inkább a hegyvidéki csoportokhoz kapcsolódott. Ez különböző identitásokat, életmódokat és konyhákat alakított ki” – magyarázta Nägele.
A kutatók szeretnének még régebbi mintákat is elemezni, különösen a sziget felföldi területeiről és az első ázsiai eredetű betelepülőktől. „Pápua Új-Guinea rendkívül sokszínű. Még csak most kezdjük megérteni, milyen gazdag történelme van a világ második legnagyobb szigetének” – zárta gondolatait Nägele.
A kutatók június 4-én a Nature Ecology & Evolution című folyóiratban részletezték eredményeiket.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
