Augusztus 18. és 20. között a magyarországi szlovákok mintegy harmincfős csoportja indult katolikus zarándokútra. A magyar Országos Szlovák Önkormányzat szervezésében megvalósult zarándoklat vezérfonalát a hit, a remény és a szeretet adta, összekapcsolódva az ősöktől örökölt hit és kultúra megőrzésével.
A zarándokok Budapestről és magyarországi szlovák nemzetiségi falvakból érkeztek. Isaszeg, Nógrádsáp és Rákoskeresztúr mellett az elszármazottak révén Domoszló, Kistarcsa, Püspökhatvan és Sári is képviseltette magát.
Az alábbiakban Volter Domonkos beszámolóját szerkesztve adjuk közre.
Utunk egyik legfontosabb gondolata az volt, hogy miként őrizhetjük meg őseink hitét és kultúráját akkor is, amikor nyelvük visszaszorul a mindennapi életből. A zarándokok közül már nem mindenki beszéli egyformán nagyszülei anyanyelvét. Van, aki egy imádságot vagy néhány éneket őriz, amelyet „tótul” otthon megtanult, van, aki csupán néhány szót, kifejezést tud használni. Mégis igyekszünk szeretettel őrizni szlovák gyökereinket.
Az identitás megőrzésnek szempontjából különleges jelentősége volt annak, hogy a zarándoklat imafüzetét saját nyelvjárási örökségünkből állítottuk össze: többek között a Miatyánkot, az Üdvözlégyet, az Úrangyalát és a rózsafüzér titkait is olyan változatban illesztettük a zarándokfüzetbe, ahogyan a helyi közösségeinkben szlovák nyelvjárásban imádkozták azokat. A Szűzanya tiszteletére énekelt énekeinket ugyancsak hasonló néprajzi gyűjtésekből válogattuk Isaszegről, Nézsáról, Nógrádsápról, Püspökhatvanról és Rákoskeresztúrról.
Utunk során a középkori templomokat is felkerestünk, ilyen a nógrádsápi és a százdi templom, amelyeknek gazdag történelmi múltja, különleges freskói legjobban felkeltették a csoport érdeklődését.
Zarándoklatunk egyik kiemelkedő állomása Bacsfa-Szentantal kegyhelye volt, ahol a Szűzanya képe 1715-ben vérrel könnyezett. Itt magyar nyelvű szentmisén vettünk részt, azonban az énekeket zarándokcsoportunk szlovák nyelven szolgáltatta. A szentmise végén a plébános magyarul és szlovákul is megköszönte, hogy sajátos nyelvjárásunkban felcsendülő énekeinkkel betöltöttük a templomot.
Máriavölgyben a gótikus eredetű, később barokk stílusban átépített kegytemplomban szlovák szentmisén imádkoztunk nemzetiségünkért. Szállásunk a templom mellett álló egykori pálos kolostorból kialakított zarándokházban volt. Az erdőkkel körülölelt völgy gyönyörű és bensősége helyszín egy-egy zarándokcsoport számára. Felkerestük a szent kút forrását, az egész alakos stációkat, és gyalogos zarándoklattal több környékbeli kápolnát is meglátogattunk. Ezek közül különleges volt számunkra a Szent Borbála-kápolna. A magyarországi szlovákság archaikus népi imádságaiban Szent Borbála alakja sok helyen újra és újra megjelenik, a jó halál kegyelmének közbenjárójaként erős kultusza alakult ki közösségeinkben. A kápolnácska előtti fohászainkban Szent Borbálához fordultunk nagyszüleink archaikus népi imádságaival.
Utunk során templomot látogattunk még Malackán, valamint augusztus 20-án Stomfán. Az itteni templomot Szent István király tiszteletére szentelték, oltárképén az első magyar király a Szűz Anyának ajánlja országát. Augusztus 20-án különösen megindító volt számunkra megérkezni a stomfai Szent István-templomba. A településen nem él magyar közösség, azonban Szent István tiszteletét évszázadok óta őrizik a szlovákok is, a templom búcsúünnepét éppen az előző hétvégén tartották.
A templomba érkezve mi is énekkel köszöntöttük Szent István királyt. Egy, a Galga vidékén gyűjtött szlovák nyelvű Mária-éneket énekeltünk, amelyben Szent István emlékezete is fennmaradt:
Svatí Šťefán kráľ uhorskí, ó Márija, Márija,
Poručil ťi to kráľovství, ó Maťičko spaňilá,
Hviezdo ňebeská, panni anjelská,
Patrónka naša uhorská.
(Szent István, magyarok királya, ó Mária, Mária,
Néked ajánlotta ez országot, ó szépséges Anyácska,
Égi csillag, angyali Szűz,
Magyarok pátrónája.)
A három nap alatt sok kegyelmet kaptunk. Úgy éreztük, nemcsak egy mai zarándokutat járunk végig, hanem bizonyos értelemben őseink nyomába is lépünk.
Őseink rendszeresen indultak útnak a mai Magyarország vidékről a mai Szlovákia területére „szlovák búcsúba”. Erről tanúskodnak a kollektív emlékezet mellett a magyarországi szlovák falvak plébániai iratai, valamint a családokban fennmaradt kegytárgyak, ponyvanyomtatványok.
A hit, a remény és a szeretet három napja ezért számunkra az emlékezés zarándoklata is volt, valamint annak megtapasztalása, hogy az őseinktől kapott szlovák énekeket és imákat nemcsak megőrizni és dokumentálni lehet, hanem imádságban és közösségben újra élővé is lehet tenni.
Szöveg: Volter Domonkos
Fotó: Czinkoczki Gábor; Giczi Gyöngyi
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
