Oscar-gálában gyönyörködtetek- Közben felszámolják a Nemzetállamokat

Oscar-gálában gyönyörködtetek- Közben felszámolják a Nemzetállamokat

Míg a világ az újabb Oscar-gálára figyelt, addig elkezdődött az a folyamat, amelyet már mindenki régóta sejtett: az európai országok felszámolása.
A legszomorúbb a történetben ugyanakkor az, hogy a véget nem a Putyin-féle Oroszország, vagy az új amerikai adminisztráció ténykedése jelenti, hanem a saját magunk által megválasztott vezetők adják fel számunkra az utolsó kenetet. *

Vasárnap éjjel minden szempár a 89. Oscar-díjátadóra figyelt, amelyen immár zsinórban második alkalommal magyar siker is született. Így különösen fájó lehet számunkra, hogy pont ezt a médiafigyelmet kihasználva választotta ezt a napot a német, az olasz, a francia és a luxemburgi parlament elnöke, hogy bejelentésükről elterelje a figyelmet. Pedig érdemes lett volna szavaikra jobban figyelni, ugyanis egy közösen megfogalmazott nyílt levélben *kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrehozását, és ezzel párhuzamosan a meglévő nemzetállamok megszüntetését.*

Indoklásként a Brexitet hozták fel példának, vagyis azt, hogy gyors cselekésre van szükség, addig kell megszüntetni a nemzetállamokat, amíg más országok be nem jelentik kilépési szándékukat. A szöveg egészen pontosan így hangzik:

Eljött az ideje a politikai integráció szorosabbra vonásának, a szélesebb jogkörökkel rendelkező föderális állam létrehozásának. Tudjuk, hogy egy ilyen kezdeményezés erős ellenállásba ütközik, de az egyesek inaktivitása nem válhat mindenki más bénultságának az okozójává. Azok, akik hisznek az európai eszmékben, képesek kell legyenek új életet lehelni beléjük ahelyett, hogy végignézik menthetetlen bukásukat.”

Hírdetés

Na már most aki valaha is pókerezett, az pontosan tudja, hogy ez a helyzet pont olyan, mint amikor vesztésre állok, és bemondok egy all-int a semmire.
Pont így cselekszenek most Európa vezetői is. Az unióból való kiábrándulás egyre nagyobb méreteket ölt, de ők azért még – bármekkora ellenállást is váltson ki ez a hivatkozott országokban – utolsó erejükkel szorosabbra fűznék a szálakat. Természetesen tisztán a demokrácia szeretetéből, vagy ahogy ők is fogalmaznak *“az európai eszmékben való hitből”* fakadóan.
Ennek természetesen semmi köze ahhoz, hogy Renzi Olaszországban megbukott, vagy hogy a francia elnökválasztáson az a Marine Le Pen tűnik a legesélyesebb jelöltnek, aki népszavazást tartana az uniós tagságról – micsoda fasiszta elképzelés ez is.

Szóval az uniót vezető elit megijedt. Tudja, hogy többé már nincs legitimitása a polgárok szemében, nemzetközi szövetségesei is elfogytak, de azért ő mégiscsak ránk erőltetné utolsó leheletével a már többszörösen megbukott lázálmát – amelynek alappillére a bevándorlókkal elárasztott Európa  csak éppen felgyorsított módon.

A tét óriási, a kihívás hatalmas. Európa jelenleg még regnáló elitjei kijátszották utolsó lapjaikat, írja az Agitatio.
Most egy *másik négy országból álló csoportosuláson a sor, hogy válaszként megfelelőt lépjenek.*

magyartudat.com


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »