A legelső bolgár állam 632-668 között létezett a Fekete-tenger északi partvidékén (a Krím-félsziget kivételével). Amikor az állam megszűnik, a nyugati felének lakossága legnagyobb részben a mai Bulgáriába migrál, ott létrehozva 681-ben a később elszlávosodott bolgár államot. A keleti fél lakossága viszont északra megy, megalakítva Volga-Bulgáriát, ez az állam 1240-ig létezik, amikoris a mongolok meghódítják (lásd tatárjárás). A mongol uralom leverése után pedig Oroszország része lesz, máig az.
Természetesen maradt egy kisebbség, mely helyben maradt a területet meghódító kazárok uralma alatt, s szintén egy kisebb csoport, mely harmadik irányba, az Észak-Kaukázusba migrált.
Az általános nézet szerint az ősbolgárok a türk népek ogur ágához tartoztak. Származásilag ez vitatott máig, de nyelvileg igazolt tény. Szintén igaz azonban, hogy az 5 türk ágból – ogur, oguz, kipcsák, karluk, szibériai-türk – az ogur áll a legmesszebb a többi türktől, s az ogur ág áll a legközelebb az ugor nyelvekhez.
A Fekete-tenger északi partvidékén maradt lakosság teljesen asszimilálódott a kazárokba, majd egyik alkotóeleme lett a krími tatároknak. Voltak akik felvették a kazár elit vallását, a judaizmust, ezek ma kihalásban lévő maradványai a karaitok és a krimcsakok – a mai Izraelben még van pár száz krimcsak/karait származású ember. A többiek – a nagy többség – muszlimok lettek. Az ősbolgár származás tudata ezeknél a népeknél csupán távoli emlék, ami teljesen érthető, hiszen az ősbolgár csak az egyik a sok ős közül. A krími tatár nyelv ma már félhalott, a lakosság eloroszosodott, a nemzettudat viszont máig él.
A Volga-térségben alapvetően 3 részre osztható az ősbolgár lakosság sorsa:
- akik egyenes leszármazóknak tekinthetők: ők a csuvasok, a csuvas nyelv tulajdonképpen modern ősbolgár, az egyetlen még élő ogur nyelv,
- a mongol uralom alatt kipcsák türkökkel keveredettek: ők a baskírok és a (volgai) tatárok,
- a mongol uralom alatt finnugorokkal keveredettek: ők a marik és a mordvinok.
A marik és a mordvinok egyértelműen nem kötik magukat az ősbolgárokhoz, ők az ősbolgárokra úgy tekintenek kb. mint a magyarok a kunokra, azaz hozzájuk bevándorolt és asszimilálódott idegenekre.
A csuvasok az ellenkező végleten állnak, ők határozottan ősbolgároknak tekintik magukat.
A baskírok és a tatárok a két végpont között állnak, magukat a Volgai Bulgária leszármazottainak tekintik, de nemzeti tudatuk nem ősbolgár, bár ezt az elemet eredetük fontos alapjának tekintik. Van egy kisebb rész baskír és tatár is, mely “bulgarista”, azaz egyértelműen azonosságot hirdetnek baskír/tatár és ősbolgár között.
Bár a 3 csoport nyelvileg és vallásilag se azonos – csak a baskír és a tatár kölcsönösen érthető, vallásilag pedig a baskírok és a tatárok muszlimok, míg a csuvasok, marik, mordvinok keresztények – mind kinézetre, mind a materiális kultúra terén nagyon hasonlóak.
Az Észak-Kaukázusra mentek pedig keveredtek az ottani kipcsák törzsekkel, ennek eredménye a 3 ma létező észak-kaukázusi türk nyelv egyike, a balkár (karacsáj-balkár). A balkárok és a karacsájok – néha két külön népnek, néha egyetlen nép két részének tekintik őket – egyértelműen ősbolgár utódoknak tekintik magukat, azzal a kigészítéssel, hogy a kunok leszármazottai is. Így a mai kunok (kumikok) legközelebbi rokonai, a két nyelv magas szinten kölcsönösen érthető.
Mi az egyes népek mai helyzete?
A krími tatárok és a karacsáj-balkárok erősen asszimilálták, gyakorlatilag mindenki beszél oroszul is anyanyelvi szinten. A lakosság szinte teljes egészében kétnyelvű, oroszul is tud anyanyelvi szinten.
A krími tatár anyanyelvi beszélőinek száma 540 ezer, ennek fele él a Krímben. A lakossága másik fele a mai Üzbegisztánban él. Sztálin idejében a teljes krími tatár népesség ki lett telepítve Üzbegisztánba, s amikor már ismét haza lehetett térni, a kitelepített lakosság csak fele tért haza. A saját nyelv használata kizárólag a családon belülre korlátozódik, s a fiatal nemzdék egy része már meg se tanulja a nyelvet, hanem helyette az oroszt/üzbéget tanulja meg.
A karacsáj-balkárok száma kb. 400 ezer, ennek 80 %-a az őshazában él. Ők is deportálva voltak Sztálin alatt Közép-Ázsiába, de a deportálási intézkedés visszavonása után szinte mindenki hazatért. A saját nyelv használata itt is kizárólag a családon belülre korlátozódik, de a helyzet jobb, mint a krími tatároknál: a nyelv átadása megtörténik a fiatal nemzedék felé is.
A karaitokat és a krimcsakokat már említettem, ezek pár száz főt alkotnak, ma már gyakorlatilag mindenki Izraelben él. S mivel itt a nemzeti öntudat zsidó, a fiatalok csak héberül beszélnek. A két nyelv gyakorlatilag kihalt.
A mordvákra és a marikra ugyanaz jellemző, mint minden orosszországi finnugor népre: masszív és gyorsuló eloroszosodás. A mordvák száma 850 ezer, de ma már alig a felük beszél mordvául, s a mordvául besézlők is jellemzően kettős mordva-orosz anyanyelvűek. A marik esetében a létszám kb. 550 ezer, itt még 80 % beszéli a nyelvet, de gyakorlatilag mindenki orosz anyanyelvű is.
Mindkét esetben a helyzetet nehezíti a nyelvjárási helyzet. Nem létezik egységes mordva irodalmi nyelv, hanem a két fő nyelvjárás önálló irodalmat nyelvet alkot – erza és moksa -, a kettő között csak részleges a kölcsönös érthetőség, emiatt egymás közt hagyományosan oroszul beszélnek. Ráadásul a nemzettudat nyelvjárás alapú, ez erzák és a moksák nem tekintik egymást azonos népnek, csak rokonoknak. A mariknál a helyzet hasonló: bár itt egységes a nemzettudat, szintén két, kölcsönösen csak részlegesen érthető irodalmi nyelv van.
A baskírok és a (volgai) tatárok a legerősebb oroszországi kisebbségek között vannak. Az oroszországi kisebbségi iskolarendszer jellemzően csak alsó tagozaton létezik, azaz 5. osztálytól a tannyelv az orosz, s a kisebbségi nyelv csak tantárgy, viszont ez alól a baskírok és a tatárok kivétel: ott van egészen az érettségiig kisebbségi tannyelvű oktatás. A baskírra és a tatárra elmondható, ezekre a nyelvekre komoly állami politika épül: minden téren igyekszenek terjeszteni a nyelv szerepét. A tatár esetében még az a szokatlan helyzet is van, hogy a helyi orosz lakosság egy része is megtanul valamilyen alapszinten tatárul.
A tatárok a legnagyobb oroszországi kisebbség, számuk 5,3 millió, ebből az őshazában él 80 %. Az eloroszosodás jóval kisebb, mint más oroszországi kisebbségeknél. A tatár nyelvet még hivatalos célokra is használják.
A baskírok száma 1,6 millió, szintén kb, 80 % él az őshazában. Az oroszosodás itt is sokkal kisebb, mint más oroszországi kisebbségeknél, a baskírok 70 %-a egyedül baskír anyanyelvű.
S persze a végső kérdés: van-e valamilyen közös bolgár tudat ezekben a népekben? A rövid válasz: nincs. A hosszabb válasz: bolgár tudat esetleg még lehet is nyomokban, de ha van is, ez sose közös. Ahol az identitásban az ősbolgár elem kifejezetten erős, az 4 mai nép: a mai (dunai) bolgárok, a csuvasok, a baskírok, a tatárok, de mégis, ez mindenhol másodlagos a mai nemzettudathoz képest, talán egyedül a csuvasok és a dunai bolgárok gondolják magukat egy az egyben kontinuus módon azonosnak az ősbolgárokkal, viszont ők se egyforma módon.
A dunai bolgárok arra alapoznak, hogy egyedül ők vitték tovább a népnevet, s így az övék az identitás is. Ez persze tény: bár a mai bolgárokban az ősbolgár gén alig 5 %, mégis az ősbolgár a “mi”, míg a mai bolgárokban 40-50 %-os trák elem meg “ők”.
Az én saját genetikai adataim: 0 azaz nulla % bennem az ősbolgár elem, míg a trák meg jelentős, 40 % körüli. De ez senkit nem zavart apai őseim között, hogy magát bolgárnak tartsa, s ossza az általános bolgár elképzelést, hogy “jöttünk a Balkánra a VII. században”, miközben a genetika szerint egy ősöm sincs az akkor bejöttek között.
A csuvasok viszont úgy gondolkodnak, ős az egyenes leszármazottak. Bár igaz, hogy ők is kevertek, de tény: jóval nagyobb ott az ősbolgár arány. Magyar szempontból érdekes: az adatok szerint a csuvasok az ősbolgárokból és a szabírokból lettek, ez utóbbiakat egyes források magyaroknak tekintik.
Továbbá: a volgai bulgaristák zöme nem tekinti a közösség részének a dunai bolgárokat, mivel számukra a bulgarizmus egyértelműen türk identitáson alapszik, így az ezt tagadó dunai bolgár önkép számukra teljesen idegen.
A mai helyzet tehát: nincs semmilyen közösségérzet, ez csak egyes marginális csoportokra igaz: vannak kis csoportok a Volga-mentén, melyek közösséget hirdetnek, ahogy Bulgáriában is, de mindkét helyen ez nem az átlagember megélt tudata.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
