Őry Péter: Eljött az idő, hogy közösen lépjünk fel az igazságos önkormányzati finanszírozásért

Őry Péter: Eljött az idő, hogy közösen lépjünk fel az igazságos önkormányzati finanszírozásért

Őry Péter, a Magyar Szövetség alelnöke, a Pro Civis polgári társulás vezetője levélben fordult azon települések polgármestereihez, amelyek a közel 20 éves önkormányzati finanszírozási rendszer rossz mutatói miatt évről-évre jelentős összegtől esnek el. Azt szeretnék elérni, hogy az új finanszírozási rendszer jobban tükrözze az önkormányzatok aktuális szükségleteit.

Nemzetközi felmérések is bizonyítják, hogy a klímaváltozás következtében a fűtési igény egész Európában, így Szlovákiában is drasztikusan csökken, a déli régiókban az épületek hűtésének szükséglete pedig egyre nő. Ezeket a mutatókat nálunk figyelmen kívül hagyják.

Őry hangsúlyozta, hogy a Pro Civis polgári társulásban immár 6 éve küzdenek azért, hogy az önkormányzati finanszírozás mutatói ne különböztessék meg hátrányosan a 300 méter tengerszint alatti, valamint a kisebb településeket és azok lakóit.

“A téma újra napirendre került, hiszen az országos érdekvédelmi szervezet is tervezi a jelenleg érvényes rendszer módosítását. Most valóban eljött az ideje annak, hogy közösen emeljük fel a hangunkat, ezért emailben és levélben azzal a kéréssel fordultunk a „magassági” hátrányban lévő 1700 településhez, hogy támogassák javaslatainkat”

Hírdetés

– jelentette ki a Pro Civis vezetője.

A polgári társulás a polgármesterekhez a konkrét javaslatokat és azok indoklását is eljuttatta. Az érintett települések erre a linkre kattintva azt is ellenőrizhetik, hogy jelenleg milyen összegtől esnek el: https://bit.ly/vypadok.

A Pro Civis javaslatait tartalmazó dokumentum ITT érhető el.

Sajtóközlemény/Felvidék.ma 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »