Orvoselvándorlás: kik maradnak és miért?

Orvoselvándorlás: kik maradnak és miért?

Elsősorban a középkorú orvosok vándorolnak külföldre. A fiatalok a szakvizsgájukig általában maradnak, az idősebbek pedig nem szívesen adják fel a hosszú évek munkájával kiépített praxisukat. Tudományos pálya, magánpraxis, hálapénz tartja őket itthon.

Arról, hogy miért mennek Nyugatra a magyar orvosok és egészségügyi dolgozók, cikkek hosszú sora szól: a Magyarországon megkereshető fizetések több mint ötszöröse, jobb munkakörülmények és kevesebb munka várja őket. Tavaly is csaknem félezer orvos távozott hazánkból, főleg 40 év alattiak.

Mennyi az annyi?Itt egy érdekes tanulmány az egyes országokban megkereshető orvosi fizetésekről – a nyugatiak közül az egyik leggyengébben fizető Ausztriában egy kezdő orvossegéd minimum 570 ezer forintos nettónak megfelelő pénzt visz haza, 5-8 év tapasztalattal szakorvosi szinten pedig már milliós összegek röpködnek.

Szuperhősök és ügyeskedők

De akkor kik dolgoznak még mindig itthon? Szakmai forrásaink nagyjából egybehangzóan azt mondták: a hazaszeretetből vagy elhivatottságból itt maradó „szent őrültek” és akik nem elég mobilisak, mert például ide köti őket a család. Illetve ott vannak még azok, akik valamilyen módon megtalálták a számításukat itthon is: a tudományos életben, mellékesben vezetett magánpraxisban – vagy éppen a hálapénzek révén tudják elfogadhatóbb szintűre kiegészíteni a fizetésüket. Hogy mennyire érzékeny a téma, az abból is leszűrhető, hogy forrásaink jó kétharmada nem szeretett volna névvel szerepelni cikkünkben.

Szentek és optimisták

Elmenni egy időre, majd visszajönni a megszerzett tudással, az rendben van; de itt tanulni az állam pénzén, aztán hosszabb időre kimenni, az nem korrekt az országoddal szemben – mondta az egyik, oktatóként is dolgozó forrásunk. Ő szakterületéből kifolyólag bejárta Nyugat-Európát és Amerikát is, de mint elmondta, a magasabb árszínvonal és a „mindent újra nulláról kezdés” miatt abban sem biztos, hogy egyáltalán jobban élne Nyugaton, mint itthon.

Ezt egy másik, elismert sebészként dolgozó forrásunk is megerősítette, mondván hiába nagyon magasak magyar szemmel a fizetések, egy 100 ezer eurós főorvosi bér sem tűnik már olyan borzasztóan soknak, ha az embernek például középkorúként kell újra felépítenie az életét. Ő egyébként hosszabb ideig dolgozott egyebek közt Németországban, és ugyancsak a hazatérés mellett döntött, mert optimista: reméli, hogy a mélypontot elért magyar egészségügyben hamarosan fellendülés jön. Mert – mint mondta – jelentős anyagi ráfordítás, és különösen egy komplett társadalmi szemléletváltás nélkül nagyon hamar össze fog omlani a rendszer.

Eltűntek a középkorúak

 Rezidensek gyakorolnak a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ klinikai demonstrációs egységében Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet  

Az elvándorlás hatásai a homokórává torzult orvosi korfán látszanak a legjobban: a középgeneráció eltűnt, a kevésbé mobilis – vagyis jobban beágyazott – idősek mellett jellemzően a rezidensek, illetve a szakorvosi vizsga előtt állók maradtak itthon – ezt már Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke mondta nekünk.

Akik nem tudnak gyökeret verniOlyan is van, aki nem tud megfelelni a kinti körülményeknek – mondta Hegedűs Zsolt, a Reszasz (Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete) alelnöke: akár meg is próbálta, de mégis hazajött, mert például a párjának nem sikerült elhelyezkednie. Vagy – főként az idősebbeknél, de korántsem csak náluk – a nyelvtudással akadtak gondok, esetleg a másfajta szakmai elvárásokhoz, kihívásokhoz nem tudott vagy nem akart alkalmazkodni.

Ami a fiatalokat illeti, ők a különféle rezidensösztöndíjakkal és az ügyeletekkel az egyébként igen alacsony alapbért 200-300 ezer forintra fel tudják tornászni, amiből már meg lehet élni. A szakorvosi vizsga önmagában is elég nehéz, hát még ha idegen nyelven is kell letenni, így sokan ez utánra időzítik fejben a kiköltözést. Egy korábbi felmérés szerint leginkább a család, a barátok és a hazaszeretet miatt maradnak itthon sokan. Nagyon nagy részükre igaz, hogy azért mentek orvosnak, mert Magyarországon szeretnének gyógyítani – sorolta Sipka.

A „kivételezettek”Nem szeretünk erről beszélni, de annyira nincs rossz dolgunk, nem kell annyit dolgoznunk, mint külföldön, és az ösztöndíjjal egész korrekt pénzt kapunk – vallotta be egy rezidens forrásunk. Ez olykor bérfeszültséget is szül, hiszen sokszor a rezidensek így jobban keresnek, mint akár régóta praktizáló szakorvosok.

Hegedűs Zsolt, a Reszasz (Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete) alelnöke egy öszvérmegoldásról is beszélt, ami főleg a fiatalok körében népszerű: ők havonta egy-egy hétre szállingóznak ki Nyugatra, a többi időt itthon dolgozzák le. Így pedig lesz egy értékelhetőbb jövedelmük, ezáltal nem szorulnak rá a hálapénz elfogadására, és szakmailag valamelyest függetleníthetik magukat a feudalista rendszer kötöttségeitől.

A későbbiekben is többféle mód kínálkozik az orvosoknak a jövedelemkiegészítésre: nagyon sok energiabefektetéssel, ha elég komoly neve van már a szakterületén, konferenciákra hívhatják előadni, illetve például gyógyszercégek kérhetik fel szakértői munkákra. Forrásaink szerint ez viszonylag ritka, és tényleg valós, nemzetközileg is elismert kutatómunkával lehet csak bekerülni ebbe a szűk körbe.

Évek kemény munkája

Ennél sokkal jellemzőbb a magánpraxis vállalása – általában azonban ilyenkor sem szakadnak el teljesen az állami fenntartású munkahelyüktől az orvosok. Egyrészt azért, mert a magánegészségügy még eléggé gyerekcipőben jár Magyarországon, nincsenek igazi magánkórházak, így inkább csak részfeladatokat tudnak ellátni az orvosok. (Sokszor előfordul például, hogy magánrendelésen diagnosztizálnak, majd állami kórházban kezelnek.) Másrészt pedig azért, mert a magánrendelésre sem maguktól jönnek a betegek: szívós munkával ki kell építeni a praxist, erre pedig csak akkor van lehetőség, ha az ember jó pár évet forgott már az állami ellátásban, és a betegek megismerték, ajánlják egymásnak. Eleve évekbe telik az is, mire egy kezdő szakorvos a 200 ezer forintos nettójából, akár többedmagával, fel tud szerelni mondjuk egy vastagbél- és gyomortükrözésre alkalmas magánrendelőt.

Erről egy operatív szakmában dolgozó, magánpraxist is vezető idősebb főorvos elmondta: az engedélyek beszerzésével és a lakásrendelő felszerelésével együtt az ő szakmájában öt-nyolc évbe is telik, mire megtérül a magánozás. Mindenesetre ő és kollégái három lábon állnak: sokan teljes, mások félállásban dolgoznak állami intézményben, rengeteget ügyelnek, és emellett futtatják a saját rendelést. „Így is legfeljebb a kétharmadát lehet megkeresni a nyugati béreknek, még az árszínvonal-különbséggel együtt sem gondolom, hogy elérnénk az ottani életszínvonalat” – értékelte a helyzetet.

Ami a fő gond ezekkel a lakásrendelőkkel, hogy nincsenek szabályozva, nem igazán transzparensek, sok átjáró, átfedés lehetséges az állami és magánellátás között, amit egyes orvosok ki is tudnak használni – mondta el Hegedűs.

Hálátlan hálapénz

  Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet  

Aztán ott van még a hálapénz is, de ez is csak bizonyos szakmákat érint – egy patológus nyilván nem számíthat rá, de a baleseti sebészeten vagy a belgyógyászaton sincsenek eleresztve vele az orvosok, már akik elfogadják. Az ebből a szempontból legmenőbb szakterületek inkább a pénzesebb pácienseket vonzó nőgyógyászat, urológia vagy például a kardiológia, itt valóban több millió forintos nettó jövedelmek érhetők el.

Sipka – bár ő hangsúlyozta, hogy nem fogad el paraszolvenciát – a sebészet tekintetében úgy számolt, hogy a szakorvosi vizsgára lehet esetleg felépíteni olyan praxist, hogy a rezidenseknél említett 300 ezer forintos szintet elérhesse az ember a hálapénzek segítségével. Bár a sebészet messze nem a legjobban fizető terület, és erős a verseny is, de az idő a hálapénzt elfogadó orvosnak dolgozik: egy húszéves praxisban már az állami pénz többszörösét is meg lehet keresni így, ahogy a magánrendeléseken is. A rezidensszövetség elnöke megemlítette: jelenleg azt sem tudjuk, mennyi hálapénz forog a rendszerben, néhánytól egész hatvanmilliárd forintig repkednek a számok.

Ez lenne a megoldás

Ami az anyagi részt illeti, Hegedűs szerint az elvándoroltak hazacsábításához elegendő lenne a kint megkapott bérük felét-harmadát odaadni fizetésként. Már ha a rendszer tiszta, átlátható és a jelenlegi feudális kiskirályi attitűdtől is mentes lehetne – de ehhez az egész társadalmi szemlélet radikális megváltoztatása szükséges.

Ehhez pedig le kell tenni egy a betegbiztonságra és a minőségi betegellátásra fókuszáló transzparens rendszer alapjait, jelentősen meg kell emelni az egészségügyi dolgozók bérét (a Reszasz a rezidenseknek 300, a szakorvosoknak 500, a főorvosoknak 700 ezer forintos nettót tartana reálisnak), és minél előbb, radikális lépéssel meg kell szüntetni a hálapénzt is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »