„Őrültség volt lecserélni Szoboszlait” – liverpooli reakciók

„Őrültség volt lecserélni Szoboszlait” – liverpooli reakciók

Kiesett a Liverpool a Bajnokok Ligájából, miután a PSG az Anfielden ledolgozta a hátrányát, majd tizenegyespárbajban kiharcolta a továbbjutást. Szoboszlai Dominik hiába volt újra az angol csapat egyik legjobbja, Arne Slot a hosszabbításban lecserélte őt, így nem rúghatott tizenegyest. A vezetőedzője büszke csapatának szereplésére, ugyanakkor szerinte át kell gondolniuk, hogyan közelítik meg a megújult sorozatot.

Az angol bajnokságban jelentős előnnyel éllovas Vörösök bár alárendelt szerepben voltak a meccsen, a múlt héten mégis 1–0-ra nyertek a Paris Saint-Germain vendégeként. A francia együttes a keddi visszavágón kiegyenlítettebb csatában már a mérkőzés elején egygólos előnybe került, a Liverpoolnak pedig sem a rendes játékidőben, sem pedig a hosszabbításban nem sikerült egyenlítenie. A tizenegyespárbajból a PSG jött ki győztesen, miután két liverpooli futballista – Darwin Nunez és Curtis Jones – büntetőjét is védte Gianluigi Donnarumma.

„Ez volt a legjobb labdarúgó-mérkőzés, amelyen valaha részt vettem” – nyilatkozta a találkozó után Slot. „Természetesen óriási csalódás a kiesés, de ha már búcsúzni kell, akkor az legyen úgy, ahogyan velünk történt. Európa egyik legjobb csapata ejtett ki minket hatalmas küzdelemben. Azt remélem és gondolom, hogy a világon minden szurkoló azt akarta, hogy ez a meccs soha ne érjen véget, mert egészen hihetetlen volt.”

A holland edző hozzátette, át kell gondolniuk, hogy az új lebonyolításban hogyan közelítik meg a BL-szereplésüket. Úgy fogalmazott, kérdéses, hogy mennyire éri meg az alapszakaszt elsőként zárni, ha azután a nyolcaddöntőben máris egy Paris Saint-Germain szintű ellenféllel lehet összekerülni.

„Ez az a formátum, amelyben játszunk és ezt el kell fogadnunk. Ha ezt a trófeát meg akarod nyerni, akkor végül olyan csapatokat is meg kell verni, mint a PSG, és ezt mi most nem tettük meg” – mondta Slot.ű

Párizsi kollégája, Luis Enrique futballistáit és teljesítményüket dicsérte. „Megmutattuk, hogy milyen egységesek vagyunk és azt, hogy remek karakterünk van. Csúcsteljesítményt nyújtottunk és pontosan ez volt az, amit tennünk kellett” – foglalta össze röviden a siker receptjét a spanyol edző.

Sajtóreakciók

Szoboszlai Dominik biztos lábú tizenegyesrúgó hírében áll, karrierje során eddig húszból 19 tizenegyest gólra váltott, csak egyszer hibázott, még 2021-ben a Bundesligában a Bayer Leverkusen ellen. Legutóbb pedig bejárta a világot, ahogy a magyar válogatottban panenkázva lőtt tizenegyest a németek ellen az utolsó pillanatban pontot mentve – emlékeztet a magyarnemzet.hu, hozzátéve: kevés játékosnak van ilyen magabiztossága egy büntető előtt, ezért sem értik Angliában, hogy Arne Slot miért cserélte le Szoboszlait a 106. percben, amikor már lehetett számítani arra, hogy tizenegyespárbajban dől el a továbbjutás a PSG ellen.

Szoboszlai Dominik sem volt boldog, amikor Harvey Elliott érkezett a helyére a hosszabbításban, és a reakciója az angol médiában is téma lett. A Sky Sports újságírója, Vinny O’Connor a következő megjegyzéseket tette, amikor Szoboszlai lejött a pályáról: „Fájdalmas volt Szoboszlai arckifejezése, amikor a hosszabbítás első félidejében Elliott váltotta őt. Nem tudom eldönteni, hogy ennyire kifosztva érezte magát, amiért lecserélték, vagy egyszerűen csak ennyire szétfutotta magát. Azt gondolom, hogy feszültebbnek érezhette magát a kispadon, mintha még mindig a pályán lett volna részese a történéseknek” – idézi a lap a tbrfootball.com-ot.

Hírdetés

A Sky Sports másik szakértője, Adam Bate is megszólalt az ügyben. „Párizs hőse, Szoboszlai teljesen kiborultnak látszott, amiért ő volt az egyik, akit lecseréltek” – állapította meg Bates. „Ő volt a Liverpool egyik legjobb támadó játékosa ezen az estén, de az első meccsel ellentétben Slot most Szalah-t akarta végig a pályán tartani. Érthető.”

A BBC összefoglalójában kiemelte, a mostani a Liverpool és Arne Slot legnagyobb kudarca ebben az idényben. Kitértek rá, a Liverpool az Anfielden sokkal jobban játszott, mint Párizsban, de nem mosolygott rá a szerencse, hiszen kapufái mellett Donnarumma is meggátolta a hazaiakat a gólszerzésben. Hangsúlyozták: a Liverpoolt egy csúcskategóriás PSG frusztrálta, amely egyre inkább potenciális Bajnokok Ligája-győztesnek tűnik – idézi a nemzetisport.hu.

A The Telegraph tárgyilagos beszámolója mellett – melyben felidézte, hogy a BL ligaszakaszának győztesének idegei pont abban a helyzetben mondtak csődöt, amikor a klub korábban sokszor diadalmaskodott – a Manchester United-ikon Wayne Rooney szavait idézte, aki Ousmane Dembélé gólja kapcsán megjegyezte, hogy azt a Liverpool Virgil van Dijk lustasága miatt kapta.

„Varázslatos éjszaka az Anfielden, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a párizsiak” – írta címlapján a Le Parisien, amely külön cikket szentelt a hőssé avanzsált Donnarummának. A párizsi lap beszámolójában azt fejtegette, hogy ez a forgatókönyv előre megjósolható volt, még úgy is, hogy a visszavágón jelentősen csökkent a két csapat közti különbség. Kitértek arra is, hogy a PSG-t nem befolyásolta az anfieldi atmoszféra.

„Megszelídítették az Anfieldet” – hirdeti címlapján a patinás L’Équipe francia lap, amely szintén a párizsiak olasz kapusát, Gianluigi Donnarummát éltette. Kitértek rá, a Liverpool ellen Luis Enrique csapata még akkor is helyt állt, hogy nem tudta megszerezni a második gólt, mellyel elkerülhette volna a hosszabbítást és a tizenegyeseket.

A lap egy másik cikkének címében már a PSG jövőjét firtatta: „A munka még nem fejeződött be: a PSG számára a Liverpoolban aratott felejthetetlen győzelem csak egy lépés” – írták, kiemelve, hogy a Paris Saint-Germain története egyik legszebb napját élte meg.

„Őrültség volt”

A liverpooli szurkolók nehezményezték Szoboszlai lecserélését, többen is úgy vélték, hogy ez nagy hiba volt Arne Slottól – írja az Origo, idézve néhány megnyilvánulást: „

  • „Mac Allister és Szoboszlai leszedése tizenegyespárbaj előtt őrültség volt.”
  • „Rossz rúgókat választottunk. Van Dijknek kellett volna Szalah után következnie, Szoboszlait és Mac Allistert is meg kellett volna tartani a tizenegyesekre. Trent Alexander-Arnold megsérülése miatt az egyik legjobb játékosunk is kiesett.”
  • „Szoboszlai és Mac Allister eltávolítása hatalmas hiba volt.”
  • „Ezek vagyunk mi. Szoboszlait és Mac Allistert kellett volna a tizenegyesekre meghagynunk.”
  • A PSG elleni első, párizsi meccset Szoboszlai végigjátszotta, Szalah viszont a 86. percben lejött, és egy perccel később a helyére beálló Elliott szerezte a Liverpool győztes gólját. Slot most is bízott abban, hogy Elliott nyerőember lehet, ám Szalah helyett ezúttal Szoboszlait áldozta fel érte. A visszavágón ez nem jött be, a PSG ledolgozta a hátrányát, majd tizenegyespárbajban továbbjutott.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »