Őrtüzek Háromszéken

Őrtüzek Háromszéken

Háromszék 31 településének legmagasabb pontján egyszerre lobbantak fel az őrtüzek vasárnap este. Ez történt Árkoson is, a falu sepsiszentgyörgyi bejáratánál, a Szentegyházának nevezett területen talán száznál is több ember gyűlt össze, hogy „őrtűzzel jelezze helytállását, és Isten áldását kérje magyar nemzetünkre” Szent István király ünnepén.

Az esemény Ürmösi-Incze Hunor és felesége, Mária-Terézia irányításával Árkos Község Polgármesteri Hivatala, az Árkosi Ifjúsági Szervezet (ÁRISZ) és az Árkosi Unitárius Egyházközség szervezésében zajlott. A jelenlévők a korábbi évek gyakorlatához hűen énekeltek a tábortűz mellett: először himnuszainkat, majd más közismert dalokat is, melyek szövegeit a szervezők sokszorosították és osztották szét a jelenlévők között.

Hírdetés

Ürmösi-Incze Hunor lapunknak elmondta, hogy a Vasaló Ház panzió és tájmúzeum tulajdonosa, Bálinth Zoltán irányításával kezdődött az augusztus 20-ai árkosi őrtűzgyújtások története, ő és felesége csak pár éve vállalta fel a rendezvény szervezését, ugyanis éppen ebben az időszakban szokták tartani az árkosi tánctábort, melynek résztvevőivel mindig kivonultak a tűzgyújtáshoz. Mint megtudhattuk, volt, amikor zenészek közreműködésével énekeltek, máskor pánkót is sütöttek erre az alkalomra, idén pedig – miután valaki felvetette a színpadállítás ötletét is – eldöntötték, hogy bár ezt az egy eseményt jó lenne megtartani „eredeti formájában, egyszerűségében, sörfesztivál nélkül”…

A hangulat nagyszerű volt, rengeteg gyerek is részt vett, és sokan ott maradtak mindaddig, amíg csak parázslott a leégett faanyag. A tiszta időben a kálnoki és a bodoki őrtüzek is látszottak a látóhatár szélén, felhívva a figyelmet arra, hogy bár tájainkon nincs akkora hagyománya ennek az ünnepnek, mint március 15-nek, még vannak, akik fontosnak tartják a magyar államalapítás és Szent István király emlékünnepét.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »