Országos házkutatást tartottak hazafias zenészeknél a németországi ZOG vérebei

Országos házkutatást tartottak hazafias zenészeknél a németországi ZOG vérebei

Szerda délelőtt az állambiztonsági szolgálat és a berlini rendőrség több házkutatást tartott a „Berlin Breed” nevű német zenekar tagjainál. Amint azt a berlini ügyészség megerősítette, a 2021 májusában kiadott „Wir Haben’s Gewagt” című album volt az oka a nagyszabású akciónak. A hatóságok az említett albumot gyűlöletkeltőnek tartják, valamint úgy vélik, hogy uszításra hív fel.

A rendőrség reggel 6 órakor csapott le és hét lakást kutattak át Berlinben, illetve más kelet-német városokban (Köpenick, Neukölln, Magdeburg, Wildau, Rothenklempenow, Lengenfeld). A helyszíneken több adathordozót és kommunikációs eszközöket is lefoglaltak.

A berlini ügyészség gyűlöletkeltés gyanúja miatt nyomoz a 36-58 éves zenészekkel szemben, holott a zenekart sokan az úgynevezett “szürke-zónás” bandák közé sorolják, ami azt jelenti, hogy az együttes nem vállalja fel nyíltan szélsőjobboldali elkötelezettségét, inkább apolitikusnak tartja magát, de dalszövegeiben körülírtan szélsőjobboldali elemeket alkalmaz.
A nyomozás nem csupán a zenekar tagjaira terjedt ki, hanem az albumukat megjelentető Feindkontakt Produktion nevű lemezkiadó ellen, továbbá egy férfi ellen, aki a szövegeket írja a patrióta zenészeknek.

Az album, amely miatt az eljárás megindult, olyan dalokat tartalmaz, mint a “BLM”, a “Deutsche Schmach” vagy éppen a “An Die Deutschen Männer”, ám ezek egyikében sincs uszító dalszöveg, ezért is érthetetlen és egyben vérlázító a német hatóságok akciója. A germanofób németországi sajtó továbbá kiemeli, hogy az album borítóján látható a vörös-fehér-fekete színkombináció, ami az egykori Német Birodalom hivatalos lobogójára utal. Szerintük ez nem más, mint a betiltott horogkeresztes lobogó alternatívája… Megemlítik azt is, hogy a zenekar logója, a B.B. (Berlin Breed) tulajdonképpen a 88-as szám stilizált alakja. Ezt a párhuzamot egyébként a hazai ajvékolók is megpendítették már, amikor a Büszke Botond ruhamárka BB rövidítését nézték 88-nak.

A "német" hatóságok a BLM című szám alábbi sorai miatt zaklatják a zenekart: „A bolsevikok uszítására lázonganak, fosztogatnak és fehér embereket akarnak lemészárolni.” És: „Amikor elkezdődik a fajháború, nem lesz választásod, mert fehér bőröd miatt célponttá válsz te is. "

Felháborító, hogy amíg a szélsőbaloldali felforgatók gyakorlatilag szabadon garázdálkodhatnak Németországban – köszönhetően a teljesen impotens rendőrségüknek -, addig a hazafiakat mindenféle mondvacsinált indokkal, egy zenei album miatt (!) eljárás alá vonnak!

Hírdetés

A razzia több hónapig tartó nyomozás "eredménye", az Amadeu Antonio Alapítvány panasza nyomán. Az alapítvány a "jobboldali szélsőségesség", a "rasszizmus" és az "antiszemitizmus" ellen kampányol. A jobboldali rockszíntér megfigyelése során fedezte fel és jelentette a CD-t. Az említett alapítványról, névadójáról, romboló tevékenységéről és az Antifához köthető pénzügyeiről a közeljövőben bővebben is szeretnék írni.

A jobboldali rockszíntér a németországi jobboldali hazafias mozgalom egyik legfontosabb bevételi és propagandaforrása, ezért is vannak állandó zaklatásnak kitéve a hatóságok, valamint a szélsőbaloldal részéről. 2023. márciusában a "német" hatóságok egy Endstufe-koncertet támadtak meg brutálisan. Az említett zenekarral egyébként a Berlin Breed is szokott közös koncertet adni. A jobbos zenészek ellen folytatott állami terror legismertebb esete talán az egykori Landseré: Lunikoff, a banda frontembere 40 dalért 40 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott.

Ízelítő a Berlin Breed munkásságából:

Solidarität mit Berlin Breed!
Freiheit für alle nationalisten!

KG

(Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »