Oroszország válaszol: Még több fegyvert és katonai járművet küldenek a szíriai hadseregnek

Oroszország válaszol: Még több fegyvert és katonai járművet küldenek a szíriai hadseregnek

Vasárnap orosz katonai teherhajókat fényképeztek a Boszporusz átjárónál. A török Bosphorous Observer lap szerint a fényképen az orosz Aligator-osztályhoz tatozó ,,Isik,, szállító hajó látható, mely a szíriai Tartusz kikötőjébe tart. A hajó láthatóan BTR-80-as páncélozott csapatszállító járműveket, Ural 4320 tartálykocsikat, katonai mentő járműveket és Kamaz járműveket szállít.

A szállítmányt 24 órával az után indították útnak, hogy az Egyesült Államok és csatlósai légitámadást intéztek Szíria ellen. Az amerikai agresszió óta mindenki az orosz válaszra vár.

A jól kiérdemelt katonai csapást ugyan még nem kapta meg a nyugati szövetséges haderő, azonban Oroszország máris növelte a Szíria számára nyújtandó katonai támogatást. Ez megfelelő válasz azzal kapcsolatban, hogy az orosz vezetés továbbra is kiáll szövetségese mellett.

Az orosz fél ezen kívül felajánlotta, hogy SZ-300-as légvédelmi rakétarendszert szállít Szíriának, mely sokkal fejlettebb annál amit most a szíriai légvédelem használ.

Azonban a szíriai légvédelemnek most sincs oka panaszra, hiszen a jelenlegi eszközeikkel is megsemmisítették majdnem 80%-át a hazudozó Tru-mp túlértékelt ,,modern és okos,, Tomahawk rakétáinak.

Orientalista.hu – Al-Isfahani (Al-Masdarnews)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »