Oroszország tárgyalásokat javasolt Ukrajnának

Oroszország tárgyalásokat javasolt Ukrajnának

A Kreml szerint az Ukrajna elleni fegyveres támadásnak nem célja az ország megszállása – mondta csütörtökön, február 24-én Dmitrij Peszkov, az Orosz Föderáció elnökének sajtótitkára.

„Senki nem beszél megszállásról. És ebben az esetben ez a szó itt alkalmatlan”

– mondta Peszkov, akit a Korrespondent.net idéz.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy lehetséges-e leváltani Ukrajna vezetését, Peszkov azt mondta: „A többi az ukrán nép döntése lesz.”

Hírdetés

Peszkov azt is elmondta, hogy a támadás célja Ukrajna demilitarizálása.

„Ez a katonai potenciál semlegesítését jelenti, amely az utóbbi időben jelentősen megnőtt, többek között a külföldi országok erőteljes tevékenységének köszönhetően” – mondta.

Peszkov ugyanakkor kijelentette, hogy az Orosz Föderáció kész kommunikálni Ukrajna vezetőségével, ha készek beszélni az orosz fél által felvetett kérdésekben.

„Miért ne, ha Ukrajna kész Moszkva biztonsági aggályairól beszélni” – tette hozzá.

„Az elnök megfogalmazta elképzelését arról, hogy mit várunk el Ukrajnától a koncepcionális „vörös vonalas” problémák megoldása érdekében. Ez egy semleges státusz, ez a fegyverek bevetésének megtagadása. Itt az a kérdés, hogy Ukrajna vezetése készen áll-e erre” – magyarázta az orosz tisztviselő.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »