Oroszország segíthet a görög válságon

Oroszország segíthet a görög válságon

Oroszország olcsóbb földgázt és hitelt ajánlhat fel Görögországnak, amikor szerdán Moszkvában kezd tárgyalásokat a görög miniszterelnök – állította egy név nélkül nyilatkozó orosz kormányzati forrás, akit a Kommerszant orosz gazdasági napilap idézett kedden.

A lapértesülés megjelenése után Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter sietve bejelentette, hogy Görögország egyelőre nem fordult Oroszországhoz hitelkérelemmel. Azt is elmondta, hogy nem tervez személyes találkozót a görög kormányfővel.

A Kreml szóvivője a múlt héten azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin államfő és Alekszisz Ciprasz görög kormányfő a gazdasági kapcsolatokról, és a Moszkva ellen elrendelt EU-szankciókról tárgyal majd.

A Kommerszant által idézett forrás azt mondta, hogy az olcsóbb orosz földgázért és néhány hitelért cserébe Oroszország görög tulajdonokat kíván megszerezni. Hogy pontosan milyen görög tulajdonokról volna szó, az nem derült ki a cikkből.

Az orosz Gazprom még 2013-ban meg akarta venni a DEPA görög gázszolgáltatót. Egyetlen érdeklődőként 900 millió eurós nem kötelező érvényű ajánlatot tett, de az orosz cég az utolsó pillanatban visszalépett, amit azzal indokolt, hogy az ügylet lezárásáig a DEPA pénzügyi helyzete jelentősen romolhat. A Gazprom a DEPA legnagyobb szállítója, a cég gázszükségletének csaknem 60 százalékát biztosítja.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »