Oroszország nem engedheti meg a szír kormány összeomlását

Oroszország nem engedheti meg a szír kormány összeomlását

A terrorizmus elleni harc Szíriában fusson párhuzamosan a politikai reformokkal, bár a reformokat nem érdemes bevezetni az ország határain kívülről, hanem maguktól a szírektől kell elindulniuk, ugyanakkor tárgyalásokat kell kezdenünk az ország jövőjéről, nyilatkozta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASS hírügynökségnek.

Bashar al-Assad elnök katonái között.

Az amerikaiak megerősítették azt a javaslatunkat, hogy az abszolút irányvonal Szíria, Irak és más régióbeli országok területi integritásának és szuverenitásának fenntartása.  Csak ezeken az alapokon tudunk együttműködni, tette hozzá az orosz külügyminiszter.

Mi nagyon boldogok leszünk, hogyha felhívásunkra a hazafias szíriai ellenzék bekapcsolódik az ország területén a harcokba, mely az Iszlám Állam ellen folyik. Biztosak vagyunk benne, hogy a szír konfliktus csak akkor oldható meg tárgyalások útján, ha a kormány leül az összes ellenzéki csoporttal.

Közös étkezés a frontvonalon.

Oroszország ugyanakkor felhívja az Egyesült Államok figyelmét, hogy hangolják össze erőfeszítéseiket a terrorizmus elleni küzdelemben, és reméli, hogy Washington nyitott fülekre talál az orosz álláspont, mondta Szergej Lavrov.

Hírdetés

Oroszország segíti Szíriát az Iszlám Állam elleni küzdelemben és hisszük, meggyőződésünk, hogy nem engedjük összeomolni a szír államot.

Szír katonalányok.

Javasoltuk az Egyesült Államoknak, hogy tegyen erőfeszítéséket, és hajtson végre légi csapásokat a terroristák ellen.

Remélem, hogy Vlagyimir Putyin elnök szavai eljutnak Barack Obamához, tette hozzá Lavrov.

magyartudat.com

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »