Oroszország lép, ha a NATO fokozza jelenlétét határai mentén

Oroszország lép, ha a NATO fokozza jelenlétét határai mentén

Oroszország ellenséges megnyilvánulásnak fogja tekinteni a NATO-erők jelenlétének bárminemű megerősítését határai közelében, és válaszlépéseket fog tenni – jelentette ki Vlagyimir Tyitov első külügyminiszter-helyettes egy hétfőn közölt interjúban.
Tyitov közvetve óva intett Finnország semleges státusának megváltoztatásától is.
Szavai a Nyugat és Oroszország között Ukrajna miatt kialakult mély válság közepette hangzottak el, néhány nappal azután, hogy Barack Obama amerikai elnök az Egyesült Államok katonai jelenlétének növelését ígérte a Moszkva szándékai miatt aggódó kelet-európai NATO-tagoknak.
“A szövetség katonai jelenlétének megerősítését Oroszország határai közelében nem tudjuk másként értelmezni, mint ellenséges szándékok megnyilvánulásának” – mondta a magas rangú külügyi vezető az Interfax orosz hírügynökségnek.
Számottevő NATO-erők Közép- és Kelet-Európába telepítése, még ha azt rotációs alapon hajtják is végre, közvetlenül sértené a NATO és Moszkva közötti együttműködés 1997-ben aláírt alapító okiratát – tette hozzá.
Ez esetben “kénytelenek lennénk megtenni minden szükséges politikai és katonai intézkedést biztonságunk megbízható védelmére” – hangoztatta.
Tyitov úgy vélekedett, hogy az ukrajnai események az euro-atlanti biztonsági rendszer válságáról tanúskodnak, egyúttal lényegében a NATO-ra hárította a felelősséget az ukrán válság elmérgesedéséért.
“Ahogy az a 2008. augusztusi események során is történt, a NATO csak újabb problémákat okoz, ahelyett, hogy bármit is segítene megoldani – hangoztatta.
A szövetség (légi) járőrözési tevékenységének fokozása a balti államokban, erőinek növelése a közép- és kelet-európai államokban, valamint a Baltikumban és a Fekete-tengeren, az orosz határok közelében végzett hadgyakorlatainak intenzívebbé tétele és az AWACS (felderítő) repülőgépek használata Ukrajna határai mentén, mind csak súlyosbítják a már amúgy is bonyolult helyzetet” – mondta a külügyminiszter-helyettes.
“Az a próbálkozás, hogy a szövetség számára a Keletről érkező fenyegetés elrettentésének szokásos nyomvonalán keressenek új szerepet, semmissé teheti a katonai bizalomépítés érdekében tett többéves erőfeszítéseket (…) és felgyorsíthatja a fegyverkezési versenyt, ami komoly következményekkel járna az euro-atlanti térség minden állama számára” – folyatta Tyitov.
Az orosz külügyi vezető külön kitért Finnország helyzetére. Közölte: Oroszország azt reméli, hogy Finnország ragaszkodni fog semleges státusához, amely a stabilitás fontos tényezője az észak-európai térségben.
Hozzátette, hogy “a nemzetbiztonságra és a védelmi politikára vonatkozó döntések természetesen Finország és a finn nép szuverén ügyei”. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy mostanáig csak a finn közvélemény 20-25 százaléka támogatta az ország NATO-taggá válását, és hangsúlyozta, hogy az esetleges csatlakozás kérdéséről “csakis egy országos népszavazás alapján szabadna dönteni”.

magyartudat.com

Hírdetés

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »