Tériszonyosok és akik rosszul vannak a hirtelen kameramozgástól, messze kerüljék el ezt a filmet. És mindenki más is. Hacsak nem kíváncsi a valaha készült egyik legőrültebb erőszakorgiára. Az orosz Ilja Najsuller rendezte Hardcore Henry másfél óra alatt lerombolja, felgyújtja, beszántja és sóval hinti be a teljes amerikai akciófilmipart.
Őrült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer – mondja Polonius a Hamletben. Az összevetés legcsekélyebb szándéka nélkül: tökéletes leírása ez a Hardcore Henrynek. Képzeljenek el egy filmet, amelyet végig a főhős szemszögéből látunk. Nem a háta mögül, nem őt magát szemből, nem a válla fölül, hanem a szemével. Azt látjuk, amit ő lát, ő maga a kamera; kaszkadőrök arcára szerelt GoPro kamerákkal vették fel. Ez számítógépjátékok esetében alapvető, film ellenben alig készült még így – néhány éve a Maniac című francia pszichohorror, illetve az Enter the Void című dráma. És nemcsak úgy látunk, mint egy lövöldözős játékban, a film maga egy lövöldözős játék – csak itt nem kell gombokat nyomkodnunk.
Henry egy laboratóriumban ébred emlékek nélkül, a felesége igyekszik elmagyarázni neki, miért pótolták elvesztett testrészeit robotszervekkel, de hirtelen rájuk tör Akan, az őrült hadúr, és lőttek a romantikának. A nőt elrabolja, Henry pedig alig ússza meg rajtaütést. De megússza, hogy aztán fél Moszkvát legyilkolva visszaszerezze a feleségét és az emlékeit. Ennyi a történet. És mégis sokkal több. A kiborgtestbe zárt amnéziás szuperhős kalandja gyilkos paródia: a Robotzsarutól kezdve a Terminátoron át Quentin Tarantino teljes életművéig – és egy rakás számítógépjátékig – felvonultat mindent, ami az elmúlt évtizedekben adrenalint pumpált a nézőkbe.
Felvonultat és kigúnyol. Amikor nem elég a kés, előkerül a pisztoly, aztán a kalasnyikov, a lángszóró, a gépágyú, a páncélököl, és ha még ennél is több kell, kigördül az erdőből egy tank, és eltesz láb alól néhány szereplőt. Nem lehet kibírni – keserű – nevetés nélkül. A videoklipjeivel világhírűvé vált Najsuller a legvégső határig fokozza az akciót. Addig a pontig, amikor rájövünk, voltaképpen minden hasonszőrű filmben a pusztítás értelmetlenségét bámuljuk. És ekkor váratlanul jön egy laza muzikelbetét: a főhős egyik segítője dalra fakad, és elénekli az I’ve Got You Under My Skin című Sinatra-slágert…
De az orosz-amerikai koprodukcióban készült film még ennél is tovább megy a paródiában. Akan, a szuperképességekkel rendelkező, megalomán, hataloméhes orosz főgonosz ugyanis kiborghadsereget épít fel, amelynek tagjai megtesznek neki mindent gondolkodás nélkül „mindegy, hogy Párizsban vagy New Yorkban”. „Azt hitted, hogy történelmet írsz, de pont hogy véget vetettél neki” – mondja az őrült diktátor Henrynek, a katonák prototípusának. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy mindezt napjaink világpolitikai eseményeire vetítsük. És ekkor már nincs kedvünk nevetni.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 08.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
