Oroszország fontolóra veszi, hogy kilép az Európa Tanácsból

Oroszország fontolóra veszi, hogy kilép az Európa Tanácsból

Oroszország komolyan fontolgatja, hogy kilép az Európa Tanácsból, de legalábbis minden lehetőséget megvizsgál a szervezet jövőjét illetően. Az orosz külügyminiszter-helyettes, Aleszkandr Grusko elmondta, hogy a politikai alapú hátrányos megkülönböztetés elfogadhatatlan számukra, ezért fontolóra vesznek minden eshetőséget. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy partnerei „visszatérnek a józan gondolkodáshoz”.

Az Európa Tanács egy 47 országot tömörítő szervezet (nem összekeverendő az EU legfőbb szervével, az Európai Tanáccsal). Oroszország is a tagok között van, ám már évek óta nem fizeti a tagdíjat, mert 2014-ben megvonták az orosz delegáltaktól a szavazati jogot Krím annexiója miatt. Az orosz küldöttek a választásokat megfigyelő missziókban sem vehetnek részt.

Hírdetés

Az Európa Tanács küldöttei már jó ideje megoldást sürgetnek, ám többnyire azt hangsúlyozzák ki, hogy nem helyénvaló, hogy egy tagbefizetést elmulasztó ország nem vesz részt a tárgyalásokon, de közben a munkacsoportokban van képviselete. Elvileg, ha egy tag két éven át nem fizet tagdíjat, kizárható, Oroszország esetében júniusban jár le határidő.

HNonline.sk, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »