Oroszország célja

Elég jól ismerem a Putyin mögötti háttér-agytrösztöt. Egyszerűen nem létezik tervük arra, hogy hódítani kellene, sőt integrálni kellene Eurázsiába Európát, de legalábbis a volt szovjet érdekövezetet.

Az orosz birodalmi gondolat, az eurázsiai gondolat ugyanis nem a nyugati gyarmatosítás orosz verziója. A nyugati gyarmati gondolat két verziója:

  • a hagyományos területszerzés, azaz nyílt uralom bevezetése akár direkt, akár indirekt módon a világ nyugaton kívüli részén,
  • a modern demokráciaexport, azaz önigazgatás biztosítása a világ nyugaton kívüli részének, ha a helyi eli elfogadja és védi a nyugati értékrendet, ha pedig nem, akkor addig bombázni az adott országot, míg nem jut ott hatalomra “elfogadható” elit.

Az orosz birodalmi gondolat egészen más. Eleve abból indul ki, hogy a világ sokféle, eleve nem létezik univerzális rend, mely mindenhol jó lenne. Az eurázsiai rend egyedül az orosz vezetésű birodalomra alkalmas, máshová megpróbálni kiexportálni abszurd ötlet, kb. annyira abszurd, mint Moszkvában megpróbálni iszlám kalifátust kiépíteni.

Hírdetés

Az orosz birodalom pedig kizárólag az a terület, ahol az ősi Rusz utódnépei alkotnak többséget, vagy ahol általuk meghódított, önálló államalakításra képtelen kisebb népek élnek. Ez a terület a mai 3 keleti-szláv állam – Belarusz, Oroszország, Ukrajna – területén kívül Lettország keleti határsávja, Észtország északkeleti része, Észak-Kazahsztán, s Transznisztria.

Ezen a területen kívül Oroszországnak csak akkor kell kiterjesztenie uralmát, ha egyébként az adott terület más nem-helyi hatalomé lenne. Erről szólt annak idején pl. a Dél-Kaukázus és Közép-Ázsia meghódítása.

Az eurázsiai gondolat jellemzően hibának tartja a szovjet expanzionizmust, lásd Közép-Európa és Afganisztán esetét.

A mai nyugati propaganda az orosz “őrült” elit hódítási mániájáról egyszerűen színtiszta fantázia.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »