Oroszország betiltaná a Zsidó Ügynökség működését

Oroszország betiltaná a Zsidó Ügynökség működését

Az orosz hatóságok hivatalosan is felszólították a Zsidó Ügynökséget, hogy zárja be oroszországi irodáit, és erről keresetet is benyújtottak a moszkvai kerületi bírósághoz – közölte a bíróság szóvivője.

Az ügy tovább élezi az elmúlt hónapokban amúgy is feszültté vált orosz-izraeli viszonyt.

Hírdetés

A Kreml az elmúlt hetekben indított kampányt a Zsidó Ügynökség (Szochnut) izraeli szervezet ellen, amely világszerte ösztönzi a zsidók Izraelbe való bevándorlását, vagyis az alijázást. A most benyújtott kereset már egyenesen törölné a Szochnutot az Oroszországban bejegyzett civil szervezetek listájáról – írja a The Times of Israel.

A múlt hónap végén az orosz hatóságok levélben tájékoztatták a Zsidó Ügynökséget, hogy jogi lépéseket terveznek tenni ellenük. A szervezet kezdetben csendben és egyedül próbálta kezelni az ügyet, de azóta az izraeli külügyminisztérium segítségét is kérte, hogy járjon közben a nevében.

Izraeli vezetők felháborodásukat fejezték ki a lépés miatt: „Az orosz zsidókat nem fogja túszul ejteni az ukrajnai háború” – jelentette ki Nachman Shai diaszpóra-ügyi miniszter.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »