Oroszország 500 millió dollárt fektet a szíriai Tartus kikötőjének fejlesztésébe

Oroszország 500 millió dollárt fektet a szíriai Tartus kikötőjének fejlesztésébe

A szíriai szállítmányozásért felelős miniszter Ali Hammod szerint Oroszország 500 millió dollárt fog befektetni Tartus kikötőjének fejlesztésébe. A fejlesztést az orosz Stroytransgaz állami cég fogja végrehajtani egy korábban kötött egyezménynek köszönhetően, melynek értelmében Oroszország 49 évre használatba veszi a szíriai kikötőt.

A miniszter szerint az orosz cég 500 millió dollárt fektet be a kikötő fejlesztésébe, ahol az orosz haditengerészet bázisa is található. A fejlesztés része lesz egy teljesen új kikötő építése is a régi dokkoktól északra. A kikötő mélységét pedig a jelenlegi 4-13 méterről 19 méterre növelik. Ez lehetővé teszi majd, hogy nagyobb kereskedelmi és hadihajók is kikössenek majd oda, mint például a Kirov-osztályú nukleáris cirkálók.

A Stroytransgaz nevű orosz állami vállalatot 1990-ben alapították és vezetékrendszerek telepítésével, valamint kőolaj és földgáz kitermelő egységek létesítésével foglalkozik. Ezen kívül föld alatti tározókat és erőműveket építenek. A cég Oroszországon kívül Törökországban, Indiában, Algériában, Németországban és Görögországban is tevékenykedik. Továbbá ők építik az ,,Arab Gázvezetéket,, a Taweelah-Fujairah gázvezetéket és a ,,Közép-Ázsia- Kína,, gázvezetéket.

Hírdetés

Tartus kikötőjének fejlesztési tervével kapcsolatban először Yuri Borisov orosz miniszterelnök-helyettes nyilatkozott még április 20-án, és megjegyezte, hogy a kikötőt hamarosan orosz cégek fogják használni.

A szíriai szállítmányozási miniszter szerint az orosz befektetés jelentősen megnöveli majd a kikötő hatékonyságát. Így évente akár 2 millió kereskedelmi konténer is áthaladhat rajta, a mostani 20 ezres szám helyett. A befektetés jó hatással lesz a szíriai hajózási szektorra és az ország gazdaságára is.

Orientalista.hu  – Al-Isfahani (South Front)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »