Oroszellenes öregembert tesz Trump a hírszerzés élére

Oroszellenes öregembert tesz Trump a hírszerzés élére

Donald Trump megválasztott amerikai elnök sajtóértesülések szerint valószínűleg egy Moszkva által orosz földről kitiltott volt republikánus szenátort jelöl majd a hírszerzés csúcsvezetőjének, a 73 éves Dan Coatsot.

A jelölés rendkívül kényes kérdés a megválasztott elnök számára, aki pillanatnyilag vitában áll az amerikai hírszerző szervekkel, s nem csekély a feszültség közte és a hírszerző apparátus között, elsősorban az orosz hackertámadások megítélése miatt. Dan Coats jelölésével Trump – elemzők szerint – megnyugtathatja mindazokat, akik szerint túlságosan is elnéző és baráti magatartást tanúsít Oroszország, illetve Vlagyimir Putyin elnök iránt.

A 73 éves Coats mostanáig indianai szenátor volt, s egyike annak a hat szenátornak és három fehér házi tisztségviselőnek, akiket Moszkva 2014-ben – válaszul a Krím bekebelezése miatti szankciókra – kitiltott Oroszországból. A szenátor akkor úgy nyilatkozott: "megtiszteltetésnek" érzi, hogy így került a Kreml célkeresztjébe.

A hírszerzési csúcsszervezetet a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után hozták létre, s feladata a 17 amerikai hírszerző ügynökség munkájának összehangolása, illetve annak biztosítása, hogy az ügynökségek között megfelelő legyen az információk áramlása. E csúcsszervezet vezetője 2010 óta James Clapper, aki éppen a csütörtöki szenátusi meghallgatáson figyelmeztette finoman Donald Trumpot, ne folytasson nyilvános vitákat a hírszerző szervekkel.

Dan Coats 2001 és 2005 között az Egyesült Államok Németországban akkreditált nagykövete, az elmúlt négy esztendőben pedig a szenátus hírszerzési bizottságának tagja volt. Oroszország éles bírálójaként tartják számon.

"Ellenőrizték, majd újraellenőrizték, és ismételten ellenőrizték"

Barack Obama amerikai elnök és külügyminisztere, John Kerry közvetlenül Oroszországhoz fordult az amerikai elnökválasztás előtt, arra figyelmeztetve Moszkvát, hogy ne avatkozzék be a választási folyamatba. Erről az amerikai diplomácia vezetője beszélt csütörtökön tartott sajtóértekezletén.

Hírdetés

Az amerikai diplomácia leköszönő irányítója elmondta, hogy ő és az elnök személyesen vetette fel ezt a kérdést az oroszoknak, de nem hozták nyilvánosságra lépésüket, mivel nem akarták befolyásolni az elnökválasztási folyamatot.

John Kerry a külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatóján dicsérte az amerikai hírszerző szervezetek munkáját. Kiemelte: “A hírszerző apparátus egésze ellenőrizte, majd újraellenőrizte, és ismételten ellenőrizte a rendelkezésre álló adatokat, s ezt követően jutott arra a következtetésre, hogy az orosz kormánynak köze van a választási folyamatunk befolyásolásának és a beavatkozásnak a kísérletéhez”.

Arra az újságírói felvetésre, hogy erről miért nem tájékoztatták a közvéleményt az elnökválasztás előtt, Kerry azt válaszolta: rendkívül óvatosan jártak el, mert nem akarták, hogy bárki is azt gondolja, az elnök, a Fehér Ház vagy a hírszerző apparátus bármilyen módon hatást akar gyakorolni a választási eredményekre.

A külügyminiszter – John McCain republikánus szenátorhoz hasonlóan – nem kívánta “háborús cselekedetnek” minősíteni az oroszok hackertámadásait, helyette inkább “rendkívül súlyos témának” nevezte a számítógépes kalózkodást, amelyet szerintük Moszkva "valószínűleg azért követett el a Demokrata Párt felelős politikusai ellen, hogy így próbálja megzavarni az elnökválasztási folyamatot".

Nem tetszenek Trump kijelentései

Csütörtökön a szenátus fegyveres ügyekkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán mind James Clapper, az amerikai hírszerzés csúcsvezetője, mind Michael Rogers admirális, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatója fenntartotta és megerősítette azokat a vádakat, hogy Moszkva beavatkozott az elnökválasztási folyamatba.

Clapper a többi között arra is felhívta a figyelmet, hogy Donald Trumpnak az amerikai hírszerzés munkájáról elhangzott kijelentései aggasztják az Egyesült Államok szövetségeseit.

Barack Obama elnök csütörtök este az NBC televízió chicagói híradójának adott interjújában hangot adott meggyőződésének, hogy a megválasztott elnök és a hírszerző apparátus közötti feszültségek Donald Trump beiktatása után enyhülnek majd.

“Reményeim szerint amikor a megválasztott elnök megkapja a maga hírszerzési jelentéseit, és látja, hogy ezek az ügynökségek milyen profik és hatékonyak, akkor a jelenlegi feszültségek csökkennek majd” – fogalmazott Obama elnök.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »