Orosz védelmi minisztérium: Az izraeli légierő polgári utasszállító gépeket használ fel fedezéknek

Egy polgári utasszállító repülőgép veszélyeztetésével vádolta meg az izraeli légierőt pénteken kiadott közleményében Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Konasenkov szerint csütörtökre virradóra négy izraeli F-16-os vadászgép éppen akkor támadta nyolc rakétával Damaszkusz elővárosait a nemzetközi légtérből, amikor leszálláshoz készült egy Teheránból érkező Airbus A320-as utasszállító gép, fedélzetén 172 emberrel.

A orosz tábornok közölte, hogy a repülőgép “csaknem a halálos légvédelmi és rakétatűz zónájába került”, emiatt a legközelebbi tartalék-repülőtérre, a Hmejmím orosz katonai bázisra kellett irányítani.

Konasenkov közleményében bírálta az izraeli vezérkart, és kijelentette: “az izraeli légierő jellemző vonásává válik”, hogy a szíriai légvédelem ellen polgári utasszállító gépeket használ fel fedezéknek.

Az izraeli harci gépek annak ellenére jártak el így, hogy az izraeli rádiólokációs eszközök egyértelműen érzékelték a Damaszkuszba tartó utasszállító gép helyzetét – közölte a vezérőrnagy.

Hírdetés

2018. szeptember 17-én a szíriai légvédelem lelőtt egy orosz felderítő repülőgépet. Moszkva azt állította, hogy a szíriai célpontokat támadó izraeli vadászgépek fedezékként használták fel az orosz repülőt. Moszkva erre hivatkozva Sz-300-as légvédelmi rendszert szállított Damaszkusznak.

Fotó: A Cham Wings üzemeltetett Airbus A320 © Flightradar / Oleksiy Naumov

TASS/MTI

Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

The post Orosz védelmi minisztérium: Az izraeli légierő polgári utasszállító gépeket használ fel fedezéknek appeared first on Magyar Tudat Nemzeti Hírportál.


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »