Orosz ügynök a Jobbikban?- Az Alkotmányvédelmi Hivatal kémkedés gyanúja miatt tett feljelentést

Orosz ügynök a Jobbikban?- Az Alkotmányvédelmi Hivatal kémkedés gyanúja miatt tett feljelentést

A Legfőbb Ügyészség az Európai Unió intézményei ellen folytatott kémkedés gyanúja miatt Brüsszelnél kezdeményezte Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését – értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a Moszkva iránt erősen elkötelezett politikus ellen április elején az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést.

Információik szerint Kovács Béla tevékenysége már korábban felkeltette a polgári kémelhárítás figyelmét, ugyanis a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel az orosz fővárosba látogat.

Kovács Béla 2013 decemberétől elnöke az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségének, amely 2009-ben jött létre, és amely szervezetről Brüsszelben – lengyel és francia gyanú alapján – úgy gondolják, hogy orosz irányítás alatt áll. A szervezet deklarált célja, hogy teljesítse azokat a feltételeket, amelyekkel az Európai Parlamentben saját frakciót alakíthat, és párttá válhat. Ehhez minimum hét országból legkevesebb 25 képviselőre lenne szüksége, ám a szövetség jelenleg csak tíz főt tudhat a soraiban.

Az MNO  a következő kérdéseket tette fel a Legfőbb Ügyészségnek:
1. Született-e feljelentés Kovács Béla ellen kémkedés gyanúja miatt?
2. Tett-e lépéseket az ügyészség az európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztése érdekében?

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az alábbi válaszokat juttatta el a Magyar Nemzethez, ragaszkodva a nyilatkozat szó szerinti közléséhez:

„A Központi Nyomozó Főügyészség súlyos – kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett – bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Ezen nyomozás minősített, így annak részleteiről – beleértve a bűncselekmény pontos megjelölése, a feljelentő személye, és a nyomozás során eddig végrehajtott eljárási cselekmények, illetve a megállapítható tényállás – semmilyen tájékoztatást nem áll módunkban adni.
A nyomozás eredményéhez képest dr. Polt Péter legfőbb ügyész úr május 12-én diplomáciai úton Martin Schulz úrhoz, az Európai Parlament elnökéhez fordult, indítványozva, hogy az Európai Parlament függessze fel Kovács Béla, az Európai Parlament képviselője mentelmi jogát. Az előerjesztés részletes indokolását egy minősített irat tartalmazza. Az ügy minősített voltára tekintettel az eljárásról semmilyen további tájékoztatást nem áll módunkban adni.”
A jobbikos politikus felesége egyébként Isztohin Szvetlana orosz – osztrák kettős állampolgár, aki értesüléseink szerint a KGB kémelhárításának a munkatársa volt.

Hírdetés

Kovács Béla végzettségét tekintve közgazdász, Japánban, majd a nyolcvanas évek közepétől a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében gyarapította a tudását. Erről az egyetemről köztudott, hogy a szovjet érában szorosan együttműködött a diktatúra állambiztonsági szervezetével, a KGB-vel. Kovács 2003-ban jött haza Magyarországra, majd két évvel később belépett a Jobbikba.
Kovács Béla – aki jelenleg a Jobbik európai parlamenti listájának harmadik, befutó helyén áll – legutóbb akkor hallatott magáról, amikor a magyar, illetve az uniós állásponttal homlokegyenest ellenkező, az orosz érdekekhez igazodó nyilatkozatot téve szabad és igazságos választásnak minősítette a krími népszavazást. A nemzetközi felháborodást okozó kijelentést követően a KarpatNews című internetes portál közölte, Kovács Béla Krímben tett nyilatkozatai és az úgynevezett népszavazás melletti kiállása jelzi, hogy ki pénzeli a képviselőt és talán a pártját is. Az újság szerint Kovács „európai léptékű provokatőr”, aki a baloldalnak dolgozik.

Gulyás József, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának volt tagja a Hetek című lap március 21-i számában elmondta, az ilyen kijelentéseikkel a jobbikosok egyenesen az oroszok kottájából játszanak, ugyanis Moszkva elemi érdeke, hogy élezze az ukránok konfliktusát a határaikon belül élő más nemzetiségekkel, nemcsak az orosszal, hanem a magyarral is. Megjegyezte: már korábban is közbeszéd tárgya volt, hogy a Jobbik egyik finanszírozási szála az orosz kapcsolatból táplálkozik. Ugyanakkor – tette hozzá – a hazai nemzetbiztonsági szolgálatok feladata értékelni, ellenőrizni a magyar nemzetbiztonsági stratégiával ellentétes nézeteket képviselő Jobbik kapcsolatrendszerét és azt, hogy mennyiben nyugszik közvetlen gazdasági érdeken, jutnak-e illegális pénzek a párthoz.

Az is érdekes – mondta még márciusban –, hogy bár Kovács Béla indul a hazai parlamenti választásokon, egyéni körzetből nem tud nyerni, listán sem valószínű, hogy helyzetbe hozná a pártja, pláne olyan bizottságban, amely nemzetbiztonsági átvilágítást igényel, mivel Gulyás szerint jó eséllyel egy ilyen átvilágításon a jobbikos EP-képviselő nem menne át. Úgy véli: gazdasági és politikai szempontból is komoly fegyvertény, ha az Európai Unión kívüli, ám gazdasági érdekeit tekintve a térségben erősen érintett Oroszország „talál magának” egy EP-képviselőt, aki az orosz ügyek, érdekek szószólója, és pozícióját, kapcsolati hálóját is Moszkva szolgálatába állítja.

A szakpolitikus kijelentette: az orosz érdekek kiszolgálása egyrészt logikailag nem fér össze a Jobbik melldöngető, szélsőséges nacionalizmusával a magyar történelmi előzmények ismeretében, másrészt pedig szembemegy Magyarország hatályos nemzeti biztonsági stratégiájával is, hiszen a 2012-ben elfogadott dokumentum a magyar biztonságpolitikát kizárólag a NATO- és EU-tagság keretében tekinti értelmezhetőnek közölte az MNO.

Címlapfotó:Kovács Béla EU-s honlapja

magyartudat.com

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »