Elhagyta a Naprendszert az a csillagközi üstökös, amely az elmúlt hónapokban élénk találgatásokat váltott ki a földönkívüli élettel kapcsolatban. Az objektum december 19-én került a legközelebb a Földhöz, ekkor 270 millió kilométerre haladt el tőlünk (ez cirka 700 Föld-Hold távolságnak felel meg). Orosz tudósok december 24-én határozottan cáfolták azokat az állításokat, melyek szerint az égitest egy idegen űrhajó lett volna.
A 3I/ATLAS jelzésű objektumot 2025. július 1-jén fedezték fel egy chilei teleszkóppal. A műszert a NASA aszteroidák becsapódását figyelő rendszere üzemelteti. Az égitest sebessége meghaladta a másodpercenkénti 50 kilométert. Szokatlan pályája és nagy sebessége alapján a csillagászok hamar azonosították, hogy nem a mi rendszerünkből származik.
A felfedezést követően Abi Loeb, a Harvard Egyetem csillagásza egy nagy visszhangot kiváltó cikket publikált. Ebben felvetette, hogy a kozmikus objektum technológiai eredetű lehet, és akár legénysége is van. Loeb szerint az idegenek ellenségesek is lehetnek, és a Nap irányából próbálják észrevétlenül megközelíteni a Földet. Blogjában úgy fogalmazott, hogy a következmények katasztrofálisak lehetnek az emberiségre nézve.
Fizika a fikció ellen
Natan Eismont, az Orosz Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézetének vezető kutatója szerint azonban semmi meglepő nem történt. Az üstökös viselkedése teljesen megfelelt a fizika ismert törvényeinek.
„Természetesen vannak sajátosságai, például a megnövekedett szén-dioxid-tartalom. Egyébként nincsenek csodák, minden a megismert fizika keretein belül zajlott”
– nyilatkozta Eismont. A szakember hozzátette, hogy a sebességváltozások a gáz- és porkibocsátással függnek össze, ami tipikus az üstökösöknél.
A kutató megjegyezte, hogy a Loeb által kavart vita hasznosnak bizonyult. Felhívta ugyanis a közvélemény figyelmét a tudományra, és növelheti a bolygóvédelmi programok finanszírozását. Eismont szerint Loeb pontosan tudja, hogy amit mond, az fikció, saját cikkét is elsősorban „pedagógiai gyakorlatként” jellemezte.
A 3I/ATLAS kómájának átmérője körülbelül 24 kilométer. Pályája arra utal, hogy a Tejútrendszer vastag korongjából érkezett, amely mintegy hétmilliárd éves. Ez jóval idősebb, mint a mi 4,5 milliárd éves Naprendszerünk. A NASA tudósai szerint az objektum egy ősi, a miénket megelőző bolygórendszerből származhat.
A kóma az üstökös magja körül keletkező ködszerű gázfelhő. Ezt a felhőt a napszél ereje nyújtja el csóvává.
Ez volt a harmadik ismert látogató egy másik csillagrendszerből az elmúlt nyolc évben. Az első az 1I/Oumuamua volt 2017-ben, amelyet a 2I/Boriszov üstökös követett 2019-ben. A szakértők szerint a távcsövek fejlődésével a jövőben egyre több hasonló felfedezésre számíthatunk.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: X
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


