Orosz terrorhálózatot lepleztek le Európában – Lengyelország is célpont volt

Orosz terrorhálózatot lepleztek le Európában – Lengyelország is célpont volt

Orosz terrorhálózatot lepleztek le Európában – Lengyelország is célpont volt Kulcsár Péter2025. 09. 21., v – 08:38

Litván ügyészségi források szerint oroszokhoz köthető bűnszövetkezetet lepleztek le, amely 2024 júliusa óta szervezett gyújtogatási és robbantási akciókat Európa különböző pontjain, levélküldeményeken keresztül.

A hálózat tagjai Litvániában, Lettországban, Észtországban, Oroszországban és Ukrajnában élő személyek voltak – összesen tizenöt gyanúsított került őrizetbe.

Hírdetés

Az AFP hírügynökség információi szerint három emberrel szemben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A nyomozás során a hatóságok több helyszínen is tartottak házkutatásokat, eddig nagyjából hat kilogrammnyi robbanóanyagot foglaltak le.

A detonáló eszközöket hétköznapinak tűnő tárgyakba – például masszázspárnákba és kozmetikai segédeszközökbe – rejtették. Egyes csomagok szállítás közben robbantak fel – volt, amelyik egy németországi logisztikai központban, másik pedig lengyel területen egy áruszállító járműben élesedett. Egy negyedik csomag technikai hiba miatt szerencsére nem aktiválódott.

Litván ügyészségi források szerint az akciók az orosz katonai hírszerzéssel hozhatók összefüggésbe, akik titkos megbízottakon keresztül próbálják destabilizálni az Európai Unió területén működő infrastruktúrát, ezáltal félelmet keltve a civil lakosság körében.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »