Amikor szovjet iskolába jártam, kellett időnként magántanár, oroszból. Eleinte mert nulla körüli volt a tudásszintem, aztán meg már, hogy haladó szint fölé mehessek.
Az első tanárnőm igazi orosz volt Moszkvából, 50 éves nő. Akkor persze az 50 éves nők csúf öregaszonyoknak tűntek, míg ma néha meg is fordulok egy-egy jól kinéző 50-es után – dehát ez az idő szabálya.
Ő ingyen dolgozott, apám megkérdezte a szovjet kereskedelmi tanácsot, van-e magántanár, mire meg is jelent nálunk ezzel a nővel, s büszkén mondták, ők ingyen dolgoznak. Persze utólag vettünk neki ajándékcsomagokat. Végülis így drágább lett, mintha pénzt kért volna: de ez már a szovjet valóság egyik paradoxonja volt.
Profi tanár volt teljesen, csak egyszer lett mérges rám: amikor hosszú magyarázás után se értettem meg az orosz visszaható igék rendszerét.
Legemlékezetesebb pillanatom vele, amikor a házban elment a lemezjátszó mellett, rápillantott a lemezborítókra – a lemezek 90 %-a szüleimé volt -, majd meglátta a 70-es években rendkívül népszerű, angolul éneklő német diszkó együttes, a Les Humphries Singers egyik lemezét, mire rámutatott és annyit mondott “наркоманы” (= drogosok), majd elmosolyodott
A második tanárnőm egy észtországi orosz nő volt. Olyan kövér és alacsony volt, hogy magassága és szélessége kb. azonos volt. Viszont figyelt magára: mindig ki volt sminkelve, s kölnifelhő övezte. Akkor lepődtem meg igazán, mikor megláttam a férjét: magas, kifejezetten sportos férfi volt.
Ez a tanárnő nem volt igazi profi, nem tudott jól magyarázni, de ez akkori szintemhez jó volt: végülis az élő nyelvet mutatta be, ehhez pedig értett, hiszen az anyanyelve volt. Egyszer elmesélte: a 20-éves fia észtül tanul, kiváncsiságból, ezt úgy mondta, mintha ez valami teljesen abszurd hóbort lenne.
Ami még megmaradt bennem: állandóan szólt halkan a lakásában az Amerika Hangja orosz adása.
A harmadik orosztanárnőm nem orosz, hanem belarusz volt. De a belaruszok zöme – 90+ %-a – orosz anyanyelvű vagy az is, szóval ez mindegy. Minszki volt eredetileg.
Ő amolyan disszidens volt, bár nem volt szovjetellenes, de mondott olyanokat is, ami nem fért bele a hivatalos szövegbe. A legérdekesebb: elmondta, a német támadáskor ő 11 éves volt, s megtapasztalta a német uralmat 3 éven keresztül. Azt mondta: a német uralom 1942-1944 között valóban olyan volt, ami a hivatalos anyagokban szerepel, azaz borzasztó, de az első évre ez nem igaz, akkor jobban éltek, mint a szovjet uralom alatt, az élelmiszer jobb és több volt. Mesélte, 1941 nyarán a németek kenyeret is osztottak, s az ő családja is kapott.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
