Mindenkit az orosz-ukrán szembenállás foglalkoztat a mai napon. Főként annak tükrében, hogy az orosz támadás ténylegesen megindult. Az okokat, előzményeket hosszasan lehetne elemezni, azonban ezt előttem már sokan megtették, ismételni nem akarok. "Egy rossz lépés, és megszűnik az általunk ismert világ" – cikkezett ilyen címmel már tavaly decemberben az Index, de e szófordulat nagyon sűrűn előbukkan. A minap például, ha jól emlékszem, az ukrán védelmi miniszter élt az "általunk ismert világ" megszűnésével operáló kifejezéssel. De ez valóban így lenne?
A Szovjetunió felbomlása után egy bizonyos japán származású, de az Egyesült Államokban tevékenykedő Francis Fukuyama előállt a "történelem vége" teóriával. Könyvet is írt ilyen címmel. Elméletének lényege, hogy a liberális demokráciák világszerte diadalt arattak, gyakorlatilag véget is ért a történelem, nem lesznek már háborúk, konfliktusok. Természetesen ez nem valósult meg, teljes utópia. Még a liberális demokráciák világméretű győzelme sem jött el. Mindazonáltal úgy tűnik, ezt a gondolatot Európa mégiscsak vonatkoztatta saját magára abban a formában, miszerint a kontinensen többé háború már nem lesz. Jó, ilyenkor mintegy lábjegyzetként mindig hozzáfűzik: leszámítva a délszláv háborút. Gondolom, az abban érintettek számára az nem volt éppen egy zárójeles momentum…
Az, hogy 1945 óta viszonylag békében megúszta Európa, egyáltalán nem annak köszönhető, hogy az emberiség eljutott volna valami olyan szintre, amelyre a korábbi generációk nem. Ellenkezőleg, az emberi természet semmit sem változott, így teljességgel értelmezhetetlen számomra, mikor egyesek az "általunk ismert világ végéről" beszélnek a jelenlegi ukrán-orosz háború kapcsán. Persze ettől még tény, a háború nem jó dolog, senki nem szeretheti és senki nem is szereti, mindannyian békében szeretnénk élni, de az emberi történelem része és az is marad, míg ember él a Földön. Ez megkerülhetetlen tény. A történelemnek tehát nincs vége, kerekei kérlelhetetlenül forognak tovább.
S van itt még valami, amit én nem hallok egyetlen elemzésben sem. Reálpolitikai és gazdasági érdekek mentén ragadták meg csupán, hogy Vlagyimir Putyin fog-e támadni. Ezeknek komoly létjogosultáguk van egy döntés meghozatalakor, mindezeket az orosz elnök is nyilvánvalóan számba vette, azonban Európa (jelenlegi) vezetői minden esetben saját magukból, a szellemi törpék nézőpontjából indultak ki. Hiszen, bármilyen fájdalmas is ezt kimondani, Európa vezetői közül egyik sem bír azokkal a szellemi minőségekkel, melyek egy igazán nagy államférfit jellemznek…
Putyin 69 esztendős. Nyilvánvalóan számára az is fontos tényező, hogyan vonul be az orosz történelembe. Az orosz külpolitika lényegéből fakadóan, mint nagyhatalmi politika, expanzív. Legyen az bármelyik cár vagy szovjet főtitkár, vagy jelen esetben Vlagyimir Putyin. Putyin dolgozószobájában Nagy Péter cár festménye lóg, s ha megnézzük, milyen jellegű történelmi esszéket jegyzett akár tavaly nyáron Ukrajnáról, világossá válik, hogy politikájának egyik fő mozgatórugója az orosz terjeszkedés, a "szláv rokonok" egyesítése. Azon túl persze, hogy valóban komolyan aggasztja a NATO terjeszkedése, és a jelenlegi háború kialakulásában éppolyan súlyos szerepe volt a magát világ csendőrének kinevező, a "demokráciát" kéretlenül exportáló Amerikai Egyesült Államoknak is.
Az ukrán-orosz háború meglátásom szerint egy szláv testvérháború. E helyütt szeretném Incze Bélának, a Légió Hungária vezetőségi tagjának néhány gondolatát idézni, mert találó, s egy olyan aspektust világít meg, mely szintén nem sűrűn kap teret:
Az teljesen természetes, hogy ilyenkor itthon, Magyarországon is mindenki a saját szemüvegén át szemléli az eseményeket, vannak, kik komoly szimpátiával bírnak a jelenlegi Oroszország irányába, s vannak, kik egyértelmű atlantista elkötelezettségűek, már akár fegyvereket és katonákat is küldenének Ukrajna számára. De van, kell lennie magyarérdekű álláspontnak is, és ennek kell felülkerekednie. Mi a magyar érdek ebben a helyzetben?
Nem folyhat egyetlen magyar vére sem ebben a háborúban! Ez a kiindulási alap. Nincs közünk hozzá, a kiélezésében, kirobbantásában nincs felelősségünk, érdekünk sem fűződik hozzá. Ma Ukrajna része Kárpátalja, melyet mi rengetegen őrzünk szívünkben mint magyar földet. E földön még mindig legalább 100 ezer magyar testvérünk él, és várható, hogy az általános mozgósítás keretén belül Kárpátaljáról is soroznak be embereket. A mindenkori magyar kormánynak egy ilyen helyzetben kötelessége, hogy ezt minden rendelkezésre álló eszközzel megakadályozza, ehelyett ilyet nem hallunk, csupán azt, kiállunk Ukrajna területi épsége mellett…
De nem szeretnénk, hogy hazánk felvonulási terepük lehessen akár amerikai katonáknak, ne telepítsenek ide semmit, ami által orosz célponttá válhatnánk. És az is súlyos hiba lenne, ha fegyverekkel támogatnánk Ukrajnát. Egy magyar érdekű vezetés fejében ilyen nem fordulhat meg.
A történelem kereke tehát forog tovább, kérlelhetetlenül a természeti léttörvényeknek megfelelően, nem szűnt meg az "általunk ismert világ", sokkal inkább azt mondhatjuk: soha nem is ismertük másmilyennek!
Lantos János – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
