Orosz szűrőtáborokba került másfél millió ukrán (Lengyel jelentés:)

Orosz szűrőtáborokba került másfél millió ukrán (Lengyel jelentés:)

Az Ukrajna elleni orosz háború kezdete óta több mint másfél millió ukránt, köztük több ezer gyermeket vittek el orosz börtönökbe és úgynevezett szűrőtáborokba – közölte Stanisław Żaryn, a lengyel titkosszolgálatok felügyeletéért felelős miniszter szóvivője.

A lengyel kormányzati honlapon elérhető közleményben Żaryn tudatta: a lengyel titkosszolgálatok megállapították az oroszok által megszállt területeken található táborok, börtönök helyét. Ezt a közleményben műholdas felvételekkel, konkrét földrajzi adatok megjelölésével illusztrálták. Az ukránok átvilágítását és ellenőrzését célzó eljárások során az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kihallgatja az érintetteket, megvizsgálja a tőlük elkobozott tárgyakat, ezen belül adathordozókat, valamint a közösségi médiában található bejegyzéseiket, esetleges harci sebesüléseiket és tetoválásaikat is – írta Żaryn.

Hírdetés

Hozzátette: akármilyen gyanú esetén az illető akár halálos kimenetelű megtorlás céljává válik: kínvallatásnak teszik ki, ukránellenes nyilatkozatokra kényszerítik, illetve politikai kirakatperekben a bíróság elé kerülhet. Ha viszont nem találnak gyanús jelt, a vizsgálat következménye kényszerbesorolás lehet az orosz fegyveres erőkbe.

Az Oroszország által alkalmazott módszer tömeges méretű – olvasható a közleményben, mely szerint a több mint 1,5 millió ellenőrzött közül azokat, akik átmentek a szűrőn, az Orosz Föderációba deportálták. Zaryn szerint Moszkva a háború kezdete óta az ukrán társadalom és az ukrán nemzet ellen irányuló lépéseket foganatosít, ezen belül tömeges megtorlást, bebörtönzéseket, kínzásokat, deportálásokat, mindennek a célja pedig az ukrán ellenállás megtörése.

Az Ukrajna megszállt területein elhelyezett börtönrendszert a közlemény szerint az oroszok a helyi hatóságok volt épületeiben alakították ki. Ott, ahol nem sikerült felhasználni az agresszió nyomán átvett épületeket, a szűrőhelyeket sátortáborok formájában szervezik meg – állította Żaryn.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »