Orosz származású sportolót gyászol Szekszárd

Orosz származású sportolót gyászol Szekszárd

Tragikus hirtelenséggel, 53 éves korában elhunyt Anna Bulatova, a KSC Szekszárd egykori kosárlabdázója és utánpótlásedzője – közölte a klub.

Bulatova Oroszországban, Jekatyerinburgban született, és a 2000-es években a szekszárdi női kosárlabdacsapat meghatározó irányítója volt. A bajnokságban több kiemelkedő szezonban is szerepelt, később pedig utánpótlásedzőként dolgozott a klubnál – írja a teol.hu.

Ujhelyi Gábor, aki több csapatnál is edzője volt, úgy fogalmazott: „Imádtam, kulturált játékosként gondolok vissza rá. Nagyon jól látott a pályán, kívülről életveszélyesen dobott. Az egyik legjobb irányítóm volt.”

Szabó Noémi, a Tarr KSC Szekszárd szakmai és sportigazgatója szerint Bulatova emberileg és szakmailag is fontos tagja volt a klubnak. Mint mondta: „„Csupa szív embernek ismertem meg.

Hírdetés

A törést talán az okozhatta az életében, hogy nem tudta feldolgozni, hogy a magánélete nem úgy alakult, ahogy szerette volna.”

A klub közlése szerint támogatást ajánlottak fel Bulatova lányának, a jelenleg Diósgyőrben játszó válogatott bedobónak, Miklós Melindának.

A csapat és korábbi edzői egyaránt nagy veszteségnek tartják a sportoló halálát, aki játékosként és edzőként is jelentős szerepet játszott a szekszárdi kosárlabda életében.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »