Orosz rulett a Balatonnal? A Sió és a Balaton partja is vízben áll

Orosz rulett a Balatonnal? A Sió és a Balaton partja is vízben áll

A Sió-csatorna partján gazdálkodók kétévente petícióznak, a mélyebben fekvő déli parti települések polgármesterei ennél is gyakrabban emelik föl a szavukat a Balaton átgondolatlan vízeresztése miatt. Most éppen megint víz alatt állnak a Sió-menti földek, Balatonfenyves és Balatonmária vízparti területei is „úsznak”. Egy hónapja engedik ugyan a Balaton vizét a Sió-csatornába, az elmúlt hetekben már a jelenleg lehetséges maximális intenzitással, mégis napról-napra nő a tó átlag vízszintje; most éppen 131 centiméter, ami már közel áll a 2014. szeptemberi 135-ös rekordhoz.

„Úszunk – röviden így jellemezte a Sió-menti állapotokat Kersák György, a Siófok-térségi Gazdakör elnöke. – Egyes helyeken, például Siójutnál tragikusan néznek ki a víz alatt álló földek. Azt kértük levelünkben, hogy a vízügy illetékesei itt a helyszínen tartsanak terepszemlét. Hogy mikor tudunk rámenni idén a földjeinkre, az rejtély…”

A gazdák két éve és 2014-ben is petícióztak (2014-ben rizskombájnokkal aratták a kukoricát, mert akkor is vízben álltak a földjeik a Sió-csatorna mentén az intenzív vízeresztés következtében). Akkor is azt kifogásolták: az illetékesek rendre figyelmen kívül hagyják a vízeresztés gazdálkodásra gyakorolt hatását. Átgondolatlannak, a mezőgazdasági termelés szempontjából kifejezetten károsnak tartották a Balaton új vízszintszabályozását. Úgy vélik, csak olyan intenzitással szabadna engedni a Balaton vízfeleslegét, hogy a csatorna vízszintje a környező földek terepszintje alatt maradjon. Jelenleg is fölötte van.

Hírdetés

Balatonmáriafürdőnél 138 centiméteres vízállást is mértek a napokban, ott és Balatonfenyvesen a partközeli utcákban áll a víz, mert a csapadékvíz a tó magas vízállása miatt már nem tud elfolyni. Ha még ráadásul erős szél is kerekedne ilyen vízmagasságnál, akkor a csordultig telt Balaton is kilépne medréből – vagyis az érintett településeken szélcsendben reménykednek, miközben előkerültek a jól bevált homokzsákok is, hogy meg lehessen védeni a vízközeli ingatlanokat.

„A Balaton vízügyi kezelői 2018 tavaszán is orosz rulettet játszanak a tóval – írja a magyar tenger információs kalauza, a Balatontipp.hu. – Nem világos, hogy mindezt szakmai alkalmatlanság miatt teszik, vagy inkább erkölcsi okai vannak, hogy ellentmondás nélkül végrehajtják a felső utasításokat akkor is, ha azok ellenkeznek a szakmai és hatósági előírásokkal. Az MTI pénteken kiadott híre szerint az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője bejelentette, hogy “a következő napokban várható szélsőséges időjárás miatt harmadfokú vízkár-elhárítási készültséget rendelt el több dél-, és délnyugat balatoni településen péntek reggeltől”.

Nevetséges a jelentős csapadékot és az erős szeleket szélsőséges időjárásként emlegetni ebben az időszakban. Hisz éppen azért dolgozták ki az üzemeltetési szabályzatot, hogy ilyen időjárási fordulatok esetén is legyen bőséges hely a mederben az újabb csapadéknak, és csökkentsék a nagy szél miatt keletkező hullámok károkozását. Korábban nem is volt kérdés, hogy ezt be kell tartani, nem külső telefonok alapján kell dönteni arról, mikor nyissák, vagy zárják a zsilipet.

A portál arra is emlékeztet: két éve egy siófoki konferencián jelentette be a vízügy illetékese, hogy kísérleti időszak lépett életbe a Balaton vízszintszabályozásában, e szerint novembertől áprilisig 115 centiméter a vízszint felső maximuma. Ehhez képest egy hónapja 124 centinél nyitották csak ki a Sió-zsilipet.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »