Orosz Pál az FTC BL-őszéről: áthidalhatatlanok a különbségek

Orosz Pál az FTC BL-őszéről: áthidalhatatlanok a különbségek

A Ferencváros labdarúgó-csapatának őszi szereplése eredményes volt, hiszen a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó mérkőzéséig volt esélye a tavaszi szereplésre – hangsúlyozta az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója az InfoRádióban.

„Amikor bekerültünk a Bajnokok Ligájába, óriási volt az öröm, négy selejtezőkörön át jutottunk be a csoportkörbe, ott pedig olyan klubokkal játszhattunk, ami álomszámba ment” – mondta Orosz Pál az InfoRádióban a ferencvárosi labdarúgók őszi meneteléséről. Mint fogalmazott, a Barcelona, Juventus, Dinamo Kijev hármas sportszakmailag nagy kihívás volt, ennek ellenére az utolsó fordulóban is volt még esélye a csapatnak arra, hogy az Európa-liga tavaszi, egyenes kieséses szakaszában folytassa sorozatát.

„Emiatt volt egy kis keserűség. Ott volt a mézesmadzag, ahogy tavaly, amikor szintén az utolsó csoportmérkőzésen dőlt el, hogy nem sikerül továbbjutnunk az Európa-liga tavaszi folytatására. De dolgozunk tovább, levontuk a konzekvenciákat” – mondta az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, és úgy láttak, Kijevben lett volna esélye a Fradinak a győzelemre, csak a helyzeteket nem sikerül berúgni, és volt egy tizenegyesgyanús szituáció is, márpedig ha vezetést tudott volna szerezni a Ferencváros, egészen más lett volna a mérkőzés. Mint elárulta, nemcsak Kijevben, hanem Torinóban is maradt bennük keserűség, hiszen a 92. percig döntetlen álltak a Juventus ellen.

„Ez egy tanulóidőszak, teljesen más kategóriájú mérkőzések, mint amit a magyar bajnokságban megszoktunk. Azok a játékosok, akik eddig csak a televízióban láttak olyan klasszisokat, mint Messi vagy Cristiano Ronaldo, most játszhattak ellenük – mondta az élményekről a vezérigazgató. – A célunk a csoportkör volt, utána már jutalomjáték volt.

Akkora differencia van a Ferencváros és a Juventus vagy a Barcelona között, ami áthidalhatatlan.

Ennek ellenére jó teljesítményt nyújtott a Fradi Barcelonában és Torinóban is, itthon pedig pontot szerzett a Dinamo Kijev ellen, és kint is megvolt rá az esély.”

A sikeres BL-szereplés révén óriási bevételhez jut a klub az európai szövetségtől, ugyanakkor a járványhelyzet miatt a hazai mérkőzések jelentős részén nem lehettek jelen a nézők, és jelentős összegtől fosztotta meg a céget. Orosz Pál is úgy kalkulál, hogy normál körülmények között minden csoportmérkőzés telt házas lett volna a Puskás Arénában, és akkor óriási bevételre tehettek volna szert.

„Azon fogunk dolgozni, hogy ez jövőre is sikerüljön, és akkor újra meg lehet próbálni” – mondta, és jelezte, nem tartanak attól, hogy a sikerek után széthordják a csapatot, de azt tudomásul veszik, hogy lesznek megkeresések. A labdarúgás egy üzlet is, jó bevételi forrás, ha valakit sikerül nyereséggel értékesíteni. Egyelőre azt sem tartja aktuálisnak, hogy a csapat ukrán sikeredzője, Szerhij Rebrov távozzon egy magasabban jegyzett klubhoz.

Hírdetés

„A célunk a további építkezés, hogy erősebb legyen a Ferencváros,

de ha úgy alakul, akkor is megy tovább az élet. Minden klubnál van jövés-menés” – mondta a vezérigazgató, és kiemelte, az erősítéseknél a klub előre gondolkodik mindig, ne legyen kapkodás az átigazolási időszakban.

Az európai klubok rangsorában 112. helyre jött fel a Fradi, és jövőre a kupasorsolásnál is kedvezőbb, kiemelt pozícióban lesz.

„Visszakerültünk az európai futball színterére.

Az FTC a jelenlegi hátterével egy klasszikus Európa-liga-csapat,

a Bajnokok Ligájában messze mi voltunk a legkisebb játékosértékű klub a 32 résztvevő között. Fejlődnünk kell tovább, hogy még jobb keretünk legyen. A realitás az Európa-liga, de megcélozzuk a BL-t, ehhez viszont meg kell nyerni a magyar bajnokságot” – figyelmeztetett Orosz Pál, és úgy látja, sokat lehetett tanulni a BL-csoportkörből, de most ezt itthon kell kamatoztatni.

„Jó esélyünk van, de ilyenkor kell szerénynek lenni, mert most van mire” – mondta, de jelezte, csalódás lenne, ha nem lenne ismét bajnok a jelenleg hét ponttal vezető Fradi, amelyre erős tavasz vár, de már nem a nemzetközi porondon.

A teljes beszélgetést meghallgathatják szombat este 19 órától az InfoRádió Gólvonal című sportműsorában.

Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Alessandro Di Marco

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »