Orosz olajembargó – A lengyeleknek nem tetszik a magyar hozzáállás

Orosz olajembargó – A lengyeleknek nem tetszik a magyar hozzáállás

A lengyel kormány aggodalmát fejezte ki Magyarország az EU hatodik Oroszország elleni szankcióscsomagjával kapcsolatos álláspontja miatt, amely az orosz olajimport részleges tilalmát tartalmazza. “Budapest bejelentette, hogy megvétózza ezeket az intézkedéseket” – közölte a TASR szlovák hírügynökség a PAP lengyel ügynökség közlésére hivatkozva.

“Magyarország álláspontja az Európai Tanácsban meghozott döntést követően aggasztó számunkra”

mondta Piotr Müller, a lengyel kormány szóvivője, egyúttal felszólította a magyar illetékeseket, hogy ne akadályozzák a csomag jóváhagyását.

Reagált az ukrán külügy az új uniós szankciókra, Magyarországról is véleményt mondott

Közben a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium a VG.hu érdeklődésére megerősítette, hogy

a magyar kormány vallásszabadsági okokból nem támogatja Kirill pátriárka szankcionálását

amit a hatodik szankciós csomag egyébként tartalmaz. A magyar külügy leszögezte, hogy a kormány álláspontja egy pillanatig sem változott, és mindvégig ismert volt.

Hírdetés

A nap folyamán az AFP és a Reuters is arról cikkezett diplomataforrásokra hivatkozva, hogy  Magyarország annak ellenére nem fogadja el az Oroszországgal szembeni hatodik szankciós csomagot, hogy az olajembargónál kivételezett ország lett – azt a legtöbb beszámoló persze kihagyja, hogy nem egyedül, Csehország, Szlovákia és Olaszország is kapott kedvezményt.

A Politico arról ír, az uniós diplomatákat meglepte a magyar álláspont, ami azért furcsa, mert Orbán Viktor már május elején hangsúlyozta, Magyarország nem fogja támogatni, hogy egyházi méltóságokat tegyenek fel szankciós listára, hiszen ez érintené a magyarországi közösségek vallásszabadságának kérdését is, ami „szent és sérthetetlen”.

Heger meghívta Orbánt, csatlakozzon ahhoz a kompromisszumhoz, amit épp Magyarország harcolt ki

A témában nyilatkozatot adott ki Orbán Viktor is. A magyar miniszterelnök közlése szerint

Magyarország véleménye Kirill orosz pátriárka esetleges uniós szankcionálásával kapcsolatosan régóta jól ismert, és az EU-csúcson senki nem emelt szót a magyar álláspont ellen.

A kormányfő nyilatkozatát sajtófőnöke, Havasi Bertalan juttatta el az MTI-nek; eszerint Magyarország természetesen betartja azt a megállapodást, amit az Európai Tanács ülésén az EU állam- és kormányfői kötöttek egymással; ezek a döntések mindenkire kötelezőek.

Heger: Az EU-csúcson tiszteletben tartották Szlovákia követeléseit

Orbán Viktor hozzátette: Magyarország álláspontja Kirill pátriárka esetleges szankcionálásával kapcsolatosan régóta jól ismert az uniós partnerek előtt, az EU-nagykövetek egyeztető fórumán, a COREPER-en az elmúlt hetekben több alkalommal kifejtették.  Az Európai Tanács hétfő-keddi rendkívüli ülésén senki nem emelt szót a magyar álláspont ellen – zárta nyilatkozatát Orbán Viktor.

teraz.sk, vg.hu, MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »