Anton Pavlovics Csehov meg volt győződve arról, hogy a Három nővér – ahogy a Cseresznyéskert is – könnyű komédia. Pedig az egyik legsötétebb dráma. Sok-sok fecsegés hangzik el benne Moszkváról, a vágyott múltról, a szerelemről, de jóval lényegesebb az, ami a szavak mögött rejlik. Az elhibázott életek, a kapcsolatokból fakadó feszültségek, a kilátástalanság és a nihil. Csehov hősei illúziókban élnek, de képtelenek tenni érte, hogy sorsukon változtassanak, inkább áléletük segítségével próbálnak szembeszegülni a valósággal. Ez a Prozorov lányok, Mása, Olga és Irina tragédiája.
Az Örkény Színház előadásának rendezője, Bagossy László elhagyta a Kosztolányi Dezső-féle szépirodalmi fordítást, és inkább Stuber Andrea hétköznapibb, köznyelvi fordulatokkal teli változatát vette elő. Nincs konkrét díszlet, az amifiteátrumszerű térben, ahol a színészeken kívül bent ül a súgó és két zenész is, csak pár jelzésértékű bútort, székeket és egy nagy asztalt használnak a szereplők. Persze nem hiányzik a Csehov-daraboknál kötelező kellék, a szamovár sem.
Érződik, hogy Bagossy időn kívül akarja helyezni a történetet, bár a nyolcvanas évek merész fazonjait és rikító stílusát idéző ruhák épp ez ellen hatnak. Kristina Ignjatovic jelmezei ennek ellenére izgalmasak, lélekállapotokat tükröznek: az első felvonásban például Mása fekete, Irina piros ruhát, Olga pedig a kettő elegyét viseli. A múló idő is fontos szerepet játszik: a forgószínpadon kimerevített jelenetek alatt mindig egy metronóm kattog, hiszen az elmúlás visszafordíthatatlan. És itt is, ahogy sok más adaptációban, az egyik leghangsúlyosabb pillanat, amikor Irina (Zsigmond Emőke – képünkön) az ajándékba kapott búgócsiga pörgését figyeli. „Moszkvába, Moszkvába” – mantrázza.
Tenki Réka, Takács Nóra Diána, Zsigmond Emőke Fotó: Mohai Balázs / MTI
Bagossy tökéletes érzékkel választotta ki a szereplőket, tőlük válik érdekessé ez a feldolgozás. A színházhoz újonnan leszerződött Tenki Réka megrázó szépséggel formálja meg a nyugtalan lelkű, törékeny Mását, aki számára a Versinyin (Mácsai Pál – képünkön) iránti szerelem az igazi életpótlék. Ő a legmélyebben érző a három lány közül. Takács Nóra Diána iróniával átitatva kelti életre a mártír Olga szerepét, a vénkisasszonyét, akit szétfeszít a szerelem, a férj utáni vágy. Zsigmond Emőke Irinája érzékeny, de önző fruska. Hámori Gabriella jól hozza a végtelenül idegesítő, lélektelen Natasát. Mácsai Pálnak jól áll Versinyin figurája, ideákat hangoztató, sármos pojácája elegáns flegmasággal tekint az életre. Epres Attila jelenléte is erős, játékában Mása férje, Kuligin egy mamlasz csinovnyik.
A darab egyetlen szereplője, aki bizonyosan megtalálja a boldogságot, az az öreg dadus, Anfisza. Pogány Judit játéka egyszerű, mégis fajsúlyos.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 25.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
