Orosz képviselők bírálták Putyin ukrajnai invázióját – meg is lett a következménye

Orosz képviselők bírálták Putyin ukrajnai invázióját – meg is lett a következménye

Kizárták az Orosz Kommunista Pártból a Távol-keleti szövetségi körzet két törvényhozóját, akik az ukrajnai háború befejezését követelték, tájékoztatott a DPA hírügynökség.

A Vlagyivosztok környéki Tengermelléki határterület két törvényhozójának felhívása világszerte nagy érdeklődést váltott ki, mivel megmutatta, hogy orosz politikai körökben is van ellenállás az ukrajnai háborúval szemben.

Ezek a törvényhozók a felhívásukkal rontották pártunk hírnevét, így nincs helyük sorainkban”

Hírdetés

– jelentette ki Anatolij Dolgacsov, a regionális parlament kommunista frakciójának vezetője a cas.sk portál szerint.

A regionális parlament múlt heti ülésén egy képviselő felolvasott egy nyilatkozatot, amely szerint az orosz hadseregnek súlyosak a veszteségei, és nem ér el katonai sikereket. Hozzátette, hogy „azok a fiatalok, akik meghalnak vagy rokkanttá váltak, nagy hasznot hozhattak volna az országnak”, és

felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy fejezze be a „különleges katonai műveletet”.

Ezt a hivatalos kifejezést használja Moszkva az ukrajnai háborúra. Bár egy másik kollégája  is támogatta a képviselő kijelentését, de a Tengermelléki határterület és saját pártjának vezetése hazaárulással vádolta meg és következményekkel fenyegetőzött. Arról egyelőre nem szólnak a hírek, hogy a szóban forgó két képviselőre várnak-e további fegyelmi intézkedések az említett kizáráson kívül.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »