Orosz katonákat kínzott az ukrán kormányfő?

Orosz katonákat kínzott az ukrán kormányfő?

Az orosz szövetségi nyomozó bizottság (SZK) állítása szerint Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő az orosz csapatok ellen harcolt az első csecsen háborúban (1994–1995), és orosz foglyok kínzásában is részt vett.

Alekszandr Basztrikin, az SZK vezetője a Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylapban szerdán megjelent interjúban azt mondta, hogy Jacenyuk 1994–1995-ben előbb az Argo nevű büntetőegységben, majd a néhai radikális ukrán nacionalista, Olekszandr Muzicsko vezette Viking nevű egységben szolgált. Az orosz nyomozóhatóság adatai szerint Arszenyij Jacenyuk több mint húsz éve legalább két csecsenföldi fegyveres összecsapásban vett részt. 1994. december 31-én Groznijban a Minutka téren, majd 1995 februárjában a csecsen főváros 9-es számú kórházánál harcolt az orosz csapatok ellen. Az SZK vezetője a kormánylapban azzal is megvádolta Arszenyij Jacenyukot, hogy 1995. január 7-én Groznij Oktyabrszkij nevű kerületében orosz hadifogoly katonák kínzásában és kivégzésében is közreműködött. Állítólag ennek elismeréseként 1995-ben kitüntette Dzsohar Dudajev, az 1991 után Moszkvával szembeszegülő, néhai csecsen elnök. Az orosz szövetségi nyomozó bizottság vezetője nem nyilatkozott arról, hogy kezdeményeznek-e büntetőeljárást az ukrán miniszterelnök ellen.

Basztrikin közlése szerint Jacenyuk 1995-ben újságírók egy csoportjával együtt tért vissza Ukrajnába Grúzián keresztül. A politikus a következő években gyakran feltűnt az Ukrán Nacionalisták Egyesülete–Ukrán Nemzeti Önvédelem (UNA–UNSZO) nevű nacionalista szervezet kongresszusain és más rendezvényein Kijevben.
Az ukrán kormány hivatalos internetes oldalán közölt életrajz szerint Arszenyij Jacenyuk 1974-ben a nyugat-ukrajnai Csernyivciben született és 1992 és 1997 között szülővárosában működő Jurek Kft. jogászcég elnöke volt. Kijev egyelőre nem hivatalosan reagált Basztrikin vádjaira. Olha Lappo ukrán kormányszóvivő a Facebook közösségi oldalon azt javasolta az orosz vezetésnek, hogy vizsgáltassák meg a szövetségi nyomozó bizottság vezetőjének elmeállapotát. Basztrikin kijelentéseit pedig Joseph Goebbels náci német propagandaminiszter módszereihez hasonlította.

Hírdetés

Azonnal beindult a viccgyártás

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter – ugyancsak a  Facebookon – humorral reagált a moszkvai vádakra. Meghívta Kijevbe Basztrikint, ahol – mint írta – csütörtökön együtt fogadhatnák a lengyelországi és szlovákiai látogatásáról visszatérő  Jacenyukot, de addig is jó orvosokat ajánlott az orosz szövetségi nyomozó bizottság vezetőjének az ukrán belügyi klinikán. Hozzátette, hogy megismerteti Basztrikint egy ukrán parlamenti képviselővel, akinek „elegendő anyaga van arról, hogy Jacenyuk részt vett (Leonyid) Brezsnyev és (Jurij) Andropov (SZKP-főtitkárok) megölésében, valamint az 1904–1905-ös orosz–japán háborúban is, japán oldalon”.

Az ukrán internetes közösségi oldalakon azonnal beindult a viccgyártás. Jacenyukot iszlám harcosként vagy éppen csecsen páncéloson ábrázolták. Husszein Isanov, az egykori csecsen vezérkar Bécsben élő akkori különmegbízottja az APA osztrák hírügynökségnek cáfolta, hogy Arszenyij Jacenyuk részt vett volna a csecsenföldi háborús cselekményekben egy ukrán vezetésű fegyveres csoportban. Isanov azt mondta, hogy a Basztrikin által említett időpontokban nem zajlottak harci cselekmények Groznijban, és szerinte az SZK vezetője az orosz hadifoglyok megkínzásával és megölésével kapcsolatosan is valótlant állított.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »