Orosz felderítők repültek át egy német fregatt felett, Berlin provokációról beszél

Orosz felderítők repültek át egy német fregatt felett, Berlin provokációról beszél

Orosz felderítő repülőgépek alacsonyan átrepültek egy német fregatt felett a Balti-tengeren – jelentette be Boris Pistorius német védelmi miniszter a Bundestagban. A tárcavezető az esetet egyértelmű provokációnak nevezte, és párhuzamba állította az orosz drónok lengyelországi és észtországi behatolásaival. Az ilyen átrepülések a katonai gyakorlatban „felesleges és veszélyes provokációnak” számítanak – de nem hordoznak magukban háborús eszkalációs kockázatot.

A Spiegel magazin értesülései szerint az orosz gépek a múlt hétvégén kétszer is megközelítették a „Hamburg” nevű német fregattot, amely éppen a „Neptune Strike” elnevezésű NATO-hadgyakorlaton vett részt. A Bundeswehr köreiből származó információk szerint az orosz pilóták alacsony magasságban haladtak el a hajó felett, és nem reagáltak a német legénység rádióhívásaira.

Pistorius a parlamentben, a jelentősen megemelt védelmi költségvetés vitája során hangsúlyozta: Oroszország egyre gyakrabban és intenzívebben teszteli a NATO-tagállamok határait.

„Putyin provokálni akar minket, a NATO-tagállamokat, és fel akarja tárni, majd ki akarja használni a szövetség vélt gyenge pontjait”

Hírdetés

– fogalmazott. Hozzátette, az orosz elnök téved, mivel a szövetség az orosz provokációkra egységesen, határozottan, de a szükséges higgadtsággal reagál.

A miniszter a megnövekedett fenyegetettségre hivatkozva kijelentette, hogy a német hadsereget (Bundeswehr) mintegy 460 ezer fősre kell bővíteni, amit egy új, önkéntes alapú katonai szolgálattal érnének el.

Körkép.sk, Welt.de

Nyitókép forrása: X


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »